Felmérés: nincs erős kormányváltó hangulat Németországban

Külföld, 2017.03.22

Nincs erőteljes kormányváltó hangulat Németországban egy szerdán ismertetett felmérés szerint, amely azt is kimutatta, hogy ismét emelkedik Angela Merkel kancellár és pártja támogatottsága, de a két legnagyobb német politikai erő továbbra is szinte fej fej mellett áll.

A Stern című hírmagazin és az RTL kereskedelmi televízió megbízásából végzett kutatás szerint az Angela Merkel vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség választói támogatottsága 34 százalékos, ami 1 százalékpontos növekedés az egy héttel korábbihoz képest, míg a Martin Schulz vezette szociáldemokraták (SPD) 1 százalékpontos gyengülés után 31 százalékon állnak.

Ugyanilyen irányban, de nagyobb mértékben változott Merkel és Schulz személyes támogatottsága: ha közvetlenül lehetne kancellárt választani, a hivatalban lévő kormányfőre 41 százalék szavazna, ami 2 százalékos növekedés az előző héthez képest, míg szociáldemokrata kihívója a szavazatok 33 százalékát szerezné meg, ami 3 százalékpontos visszaesés.

A Stern-RTL-Wahltrend című kutatássorozat új felmérésében a kormányváltó hangulat alakulását is vizsgálták. Az adatok alapján a lakosság 59 százaléka ugyan úgy gondolja, hogy a németek többsége változást akar, de a kormányváltó hangulat eluralkodásának érzete csalóka, és valószínűleg a Martin Schulz körüli médiafelhajtás eredménye.

Ezt jelzi, hogy egészen más kép bontakozik ki, amikor a választókat nem arról kérdezik, hogy miként ítélik meg a közhangulatot, hanem arról, hogy milyen összetételű kormányt szeretnének ők maguk.

A Forsa kutatóintézet mérése szerint mindössze 19 százalék szeretné, hogy az SPD a szövetségi parlament (Bundestag) két ellenzéki pártjával, a Zöldekkel és a szociáldemokratáktól balra álló Baloldallal (Die Linke) alakítson kormányt.

Továbbá a reprezentatív felmérésben megkérdezettek csupán 11 százalék szeretné, hogy az SPD a Zöldekkel és a liberális FDP-vel lépjen koalícióra, és csak 18 százalék üdvözölné, ha a CDU/CSU a Zöldekkel és az FPD-vel kormányozna.

A választók legnagyobb csoportja, 30 százaléka továbbra is a nagykoalíció, vagyis a CDU/CSU és az SPD közös kormányzását tarja a leginkább megfelelőnek. Valamennyi megkérdezett 47 százaléka azt mondta, hogy ha ismét nagykoalíció alakul, akkor a CDU/CSU-nak kellene a kancellárt adnia, és csak 37 százalék üdvözölné, ha SPD-s kancellár vezetné a nagykoalíciós kormányt.

A felmérés szerint a Zöldek és a Baloldal támogatottsága egyaránt 7 százalékos, nem változott az egy héttel korábbihoz képest, a CDU/CSU-tól jobbra álló, parlamenten kívüli Alternatíva Németországnak (AfD) pedig 9 százalékon stagnál. A Bundestagból 2013-ban kiesett FDP visszakerülhet, a liberális párt támogatottsága 6 százalékos, 1 százalékponttal meghaladja a bejutási küszöböt.

A Forsa március 16-án és 17-én között készítette az új Stern-RTL-Wahltrend kutatást, 1002 ember megkérdezésével, adatai a szavazókorú népességre nézve reprezentatívak.

Martin Schulzot a hét végén a küldöttek 100 százalékának támogatásával megválasztották az SPD elnökének a párt rendkívüli kongresszusán. Az Európai Parlament volt elnökét a választmány január végén jelölte elnöknek és tette meg kancellárjelöltnek. A párt azóta behozta lemaradását a felmérésekben addig fölényesen vezető CDU/CSU-val szemben, választói támogatottsága a 20-23 százalék közötti szintről 30 százalék fölé emelkedett. Valamennyi kutatóintézet adatait tekintve a két vezető német politikai erő támogatottsága egyaránt a 30-34 százalékos sávban mozgott az utóbbi hetekben, vagyis nagyjából fél évvel a szeptember 24-i Bundestag-választás előtt lényegében fej fej mellett állnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!