TV műsor

Felszámolt az orosz rendőrség egy illegális mobilszolgáltatót, amelynek köze volt a hamis bombariadókhoz

Külföld, 2017.12.04

Beszüntette a rendőrség egy illegális mobiltelefon-szolgáltató tevékenységét, amelynek számairól indították a hamis oroszországi bombariadó-bejelentések egy részét - közölte Irina Volk, az orosz belügyminisztérium szóvivője hétfőn Moszkvában.

Volk szerint a felszámolt hálózat egyike volt az ország legnagyobb illegális szolgáltatóinak. A csoport fizikai és jogi személyek számára interurbán és nemzetközi hívásokat biztosított Moszkva, Jaroszlavl, Kaluga, Krasznodar és az Altaj körzetében, olyan hamis hívásazonosítóval látva el őket, amelyek segítségével "jogellenes tevékenységet tudtak folytatni, egyebek között terrorcselekményekről tudtak szándékosan hamis bejelentéseket tenni".

A szóvivő elmondta, hogy a csoport tagjai, akiket azonosítottak és őrizetbe vettek, vallomást tesznek. A rendőrség Oroszország hat régiójában tartott házkutatást, 41 mobilhálózati átjárót, több mint 2 ezer, különböző szolgáltatótól származó SIM-kártyát, számítógépeket, adathordozókat és kommunikációs eszközöket foglalt le.
A felgöngyölített szolgáltatót nem jegyezték be hivatalos vállalkozásként és nem kapott engedélyt kommunikációs szolgáltatások biztosítására. A csoport ellen "jogellenes vállalkozói tevékenység címén" indult eljárás. Volk nem közölte, hogy az őrizetbe vett személyeknek konkrétan mely hamis bombariadókhoz volt közük.

A rendőrségi közlést követően Moszkvában névtelen bejelentés érkezett a hatóságokhoz arról, hogy pokolgépet helyeztek el az egyik belvárosi hivatali épületben. A Bolsaja Lubjanka 21. szám alatti ingatlan alig egy kilométerre található a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) székházától.

Az orosz nagyvárosok hatóságaihoz és mentőszolgálataihoz szeptember óta rendszeresen érkeznek bejelentések forgalmas helyeken elhelyezett pokolgépekről. Eddig minden ilyen bejelentés hamisnak bizonyult. A moszkvai hatóságok november közepén közölt hivatalos becslése szerint az okozott kár értéke egyedül a fővárosban, ahol több mint 250 ezer embert kellett evakuálni, több száz millió rubelre tehető (egy rubel mintegy 4,5 forintot ér). Az Interfax hírügynökség szerint egy hónap alatt Oroszország-szerte több mint félmillió embert kellett az utcára menekíteni.

A TASZSZ meg nem nevezett, jól értesült informátorra hivatkozva azt írta hétfőn, hogy november folyamán Oroszország 64 városában több mint 700 objektum esetében jelentettek be készülő pokolgépes merényletet. A hamis riasztások miatt több mint 270 ezer embert evakuáltak. A segélyszolgálatoktól érkezett értesülés szerint szeptember óta 190 településen több mint 3500 objektumból több mint 2,5 millió embert kellett biztonságos helyre küldeni.

Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója október elején azt állította, hogy a hamis riasztássorozat négy, külföldön tartózkodó orosz állampolgártól ered. Mint mondta, az IP-telefonokat használó gyanúsítottaknak cinkosaik vannak Oroszországban.

A sajtóban korábban leginkább elterjedt elméletek az Iszlám Állam terroristáit, az "ukrán nyomot" vagy hackerek egy brüsszeli csoportját gyanították a történtek mögött.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!