TV műsor

Hatályon kívül helyezik Romániában az elítéltek idő előtti szabadulásáról szóló "kompenzációs" törvényt

Külföld, 2019.12.03

Egymással versengve akarja a jobbközép kormánypárt és a szociáldemokrata ellenzék hatályon kívül helyezni Romániában a rossz körülmények között fogva tartott elítéltek idő előtti szabadulásáról szóló törvényt, miután számos közfelháborodást keltő bűncselekmény elkövetőjéről kiderült, hogy még börtönben ülne, ha nem lépett volna hatályba a jogszabály.

Kedden a képviselőház jogi bizottsága egyhangúlag elfogadta a jobboldal tervezetét, amely megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az elítéltek büntetésének egyötödét jóvá írják a rossz fogva tartási körülmények miatt.

Az úgynevezett "kompenzációs" törvény visszavonása az egy hónapja kormányra lépett, Klaus Iohannis államfőt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik kampánytémája volt az elnökválasztás előtt, most azonban a választáson alulmaradt, de a parlamenti házbizottságban még mindig többséggel rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) is sietett napirendre tűzni a jogszabály módosítását.

A korábbi szociáldemokrata kormánytöbbség az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) sorozatos elmarasztalására hivatkozva vezetett be kárpótlási rendszert az emberi jogaik megsértésére panaszkodó elítéltek számára, de a jogszabály olyan "jól sikerült", hogy az elítéltek számára üzletté vált az emberi jogaikról való lemondás, büntetésük lerövidítése érdekében. Az elítéltek valósággal menekülnek a korszerűsített ítéletvégrehajtó intézményektől, és büntetésük lerövidítésének reményében mondvacsinált pereket indítanak más országrészekben, hogy egészségtelen és zsúfolt börtönökbe helyezzék át őket.

A tavaly nyáron elfogadott törvény minden elítéltnek hat nappal rövidíti le a büntetését minden hónapért, amelyet olyan közös cellában töltött, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra. Ugyanilyen mértékben csökken azok büntetése, akiket megfosztottak a természetes fénytől, a szabad levegőtől, a minimális higiéniai feltételektől, a WC-használat intimitásától, vagy akiket penészes, beázott, levegőtlen cellákban, rovarok és rágcsálók társaságában tartottak fogva.

A román média szerint tavaly nyár óta a törvény alapján 21 ezer elítélt szabadult korábban a börtönből, és közülük több mint 1800-an újabb bűncselekményt követtek el. A visszaesők közül 500 ellen erőszakos bűncselekmények - gyilkosság, nemi erőszak, rablás - miatt indult újabb büntetőeljárás.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!