Húszi lázadók által indított rakétát lőtt le az Ádeni-öbölben egy brit hadihajó

Külföld, 2024.04.26

Húszi lázadók által indított rakétát lőtt le a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója az Ádeni-öbölben.

A londoni védelmi minisztérium pénteki ismertetése szerint a rakétával a jemeni húszik egy kereskedelmi hajót vettek célba.

A brit hadihajó Sea Viper rakétarendszerének bevetésével semmisítette meg a rakétát.

A Diamond először decemberben és januárban járőrözött a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben a húszik támadásainak elhárítása és a hajózás szabadságának biztosítása érdekében, és márciusban ismét a térségbe vezényelték.

A húszik három alkalommal a brit rombolót is célba vették, de a Diamond az ellene indított kilenc drón mindegyikét megsemmisítette Sea Viper rakétáival és fedélzeti tűzfegyvereivel - áll a londoni védelmi tárca pénteki tájékoztatásában.

A brit hadihajó ellen a húszik először december közepén kíséreltek meg dróntámadást, de a Diamond azt a támadási kísérletet is elhárította.

Az 1991-ben megvívott első Öböl-háború óta az volt az első olyan incidens, amelyben brit hadihajó éles hadművelet keretében támadó repülőeszközt lőtt le.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos drón- és rakétatámadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő - tudomásuk szerint Izrael felé tartó vagy Izraelt védő - kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett a gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges iszlamista terrorszervezet ellen. A brit védelmi minisztérium pénteki tájékoztatásában felidézi, hogy a húszik támadásaiban több tengerész életét vesztette az eltalált kereskedelmi hajókon.

A Gázában indított izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én Izrael déli térségében példátlan terrortámadást hajtott végre, amelyben 1200 ember meghalt, háromezren megsebesültek.

A vörös-tengeri támadásokra reagálva a brit és az amerikai légierő az elmúlt hetekben több összehangolt támadást intézett a húszik jemeni katonai létesítményei ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!