TV műsor

Impeachment - Giuliani bizonyítékokat ígér Biden ukrajnai korrupciós ügyeire

Külföld, 2019.12.06

Rudy Giuliani, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje csütörtökön éjjel közzétett Twitter-bejegyzésében bizonyítékokat ígért a demokraták elnökjelöltségéért küzdő Joe Biden volt alelnök ukrajnai korrupciós ügyeire.

Az ügyvédje jelenleg Kijevben tartózkodik, és mikroblog-bejegyzéseit onnan tette közzé.

Az egyik bejegyzésben azt közölte: nemsokára olyan bizonyítékokat mutat be az amerikaiaknak, amelyekből szerinte kiderül, hogy - mint fogalmazott - "Biden és az Obama-kormányzat tisztségviselői hozzájárultak Ukrajna megnövekedett korrupciójához 2014 és 2016 között". Mint írta: az erre vonatkozó dokumentumokat rövid időn belül nyilvánosságra hozza. Péntekre virradóra egy újabb Twitter-bejegyzésben bejelentette: az ukrajnai főszámvevőszék olyan adatokat talált, amelyek szerint az Egyesült Államok egyik alapjánál a feltételezések szerint 5,3 milliárd dollárt "helytelenül" használtak fel. "Obama nagykövetsége szorgalmazta az ukrán rendőrségnél, hogy ne indítsanak nyomozást" - írta Giuliani.

Az amerikai elnök személyes ügyvédje a The New York Times című amerikai lap csütörtöki tudósítása szerint kedden Budapesten találkozott Jurij Lucenko volt ukrán főügyésszel, majd szerdán Kijevbe utazott.

A The Washington Post című lap pedig, szintén csütörtökön, Kijevből keltezett tudósításában azt jelentette: Rudy Giuliani Ukrajnában a Biden fia, Hunter Biden elleni korrupciós vizsgálat egyik kulcsszereplőjével, Andrij Derkacs ukrán képviselővel találkozott Kijevben. Az ukrán politikus azt ígérte: korrupcióellenes bizottság felállítását kezdeményezi az ukrán parlamentben.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!