Iohannis óva inti a román kormányt a nemzetbiztonsági kiadások csökkentésétől

Külföld, 2017.01.26

A román nemzetbiztonsági kiadások csökkentése ellen foglalt állást Klaus Iohannis román elnök, aki csütörtökön levélben fordult ez ügyben Sorin Grindeanu miniszterelnökhöz.

A levelet a román elnöki hivatal tette közzé. Ebben Iohannis kifejtette, hogy a kormány által várhatóan pénteken elfogadandó idei költségvetés-tervezet - a védelmi minisztériumot leszámítva - a nemzetbiztonságot felügyelő intézményeknek kevesebb pénzt irányoz elő, mint tavaly. A román elnök ezt indokolatlannak és időszerűtlennek nevezte. Iohannis súlyos hibának és felelőtlenségnek tekinti a kormány tervezetét, és óva intette a kabinetet attól, hogy kockára tegye Románia, illetve állampolgárai biztonságát. Leszögezte: a nemzetbiztonság szavatolása prioritás kellene hogy legyen a kormány számára a pillanatnyi politikai érdekek helyett.

Kifejtette: a kormány nem hozott fel elfogadható érveket a megvonások szükségessége mellett, miközben a költségvetési kiadásokat összesen több mint 15 százalékkal akarja növelni.

Rámutatott, hogy a védelmi minisztérium esetében ugyan növelik a kiadásokat, amelyek így elérik a román bruttó hazai termék (GDP) mintegy 1,5 százalékát, de ez még mindig elmarad a Románia által nemzetközi partnereivel szemben vállalt GDP-arányos 2 százaléktól. Iohannis annak ellenére fogalmazta meg a bírálatot, hogy hétfőn a védelmi tárca arról biztosította a közvéleményt, a honvédelem összesen a GDP 2,18 százalékát fogja kapni, ugyanis a szaktárca költségvetéséhez, amely a GDP 1,38 százalékát teszi ki, hozzáadódik 7,6 milliárd lejnyi hitel, amelyet a román hadsereg felszerelésének fejlesztésére fordítanak.

Adrian Tutuianu, a román parlament belföldi hírszerzést felügyelő bizottságának kormánypárti elnöke szerdán közölte, mintegy 10 százalékkal lesz kevesebb az idén a román hírszerzés büdzséje a tavalyihoz képest.

A decemberi parlamenti választás után hatalomra került román szociálliberális kormány célul tűzte ki a hírszerzési szervek fokozottabb parlamenti ellenőrzését, ugyanis szerintük a titkosszolgálat túl nagy befolyásra tett szert a közéletben és az igazságszolgáltatásban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!