Cleverly a BBC közszolgálati televízió keddi hírműsorában kijelentette: a történelem már megmutatta, hogy bármilyen közel-keleti fejlemény után a brit zsidóság is az ellenséges indulatok célkeresztjébe kerül, "teljesen megengedhetetlen módon".
A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a brit zsidó közösség biztonsága volt az egyik fő témája a kormány rendkívüli események idején összehívott tanácskozó testületének (COBRA) előző napi ülésén, amelyen Rishi Sunak kormányfő elnökölt.
Cleverly szerint Suella Braverman belügyminiszter is "rendkívül erőteljes érzéseket" táplál a brit zsidó közösség biztonságának kérdésében, és máris "akcióba lendült" ennek érdekében.
A brit belügyminisztérium keddi ismertetése szerint Braverman levélben szólította fel az angliai és a walesi rendőrkapitányságok parancsnokait a járőrözés fokozására és rendbontások megakadályozására a zsidó közösségek lakóhelyein.
"Nincs helye a brit utcákon olyan demonstrációknak, konvojoknak és zászlólobogtatásoknak, amelyeknek célja a terrorizmus dicsőítése, vagy a zsidó közösség zaklatása" - áll a brit belügyminiszter keddi felhívásában.
A 300 ezres brit zsidóság védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet, a Community Security Trust (CST) szintén hangsúlyozta közleményében, hogy a múltbeli tapasztalatok alapján biztosra vehető az antiszemita incidensek számának meredek emelkedése Nagy-Britanniában.
A CST éppen ezért részletes tárgyalásokat tartott Suella Braverman belügyminiszterrel, Tom Tugendhattal, a brit belügyminisztérium nemzetbiztonsági ügyekért felelős államtitkárával és számos magas rangú rendőri vezetővel.
Suella Braverman az X-en szintén úgy fogalmazott, hogy valahányszor Izraelt támadás éri, az iszlamisták és más rasszisták az izraeli védelmi intézkedéseket használják ürügyként arra, hogy gyűlöletet szítsanak a brit zsidók ellen.
Rishi Sunak miniszterelnök Sir Ephraim Mirvis országos főrabbi társaságában hétfő este ellátogatott London egyik legnagyobb zsinagógájába, ahol beszédet mondott a helyi hitközség tagjai előtt. Sunak kijelentette: a hétvégi támadást végrehajtó Hamász-fegyveresek nem milicisták, nem szabadságharcosok, hanem terroristák.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!