Jövő csütörtökre hívta össze a koszovói parlament alakuló ülését az elnök

Külföld, 2017.07.24

Eredménytelenül zárult a koszovói elnök kormányról szóló egyeztetése a pártokkal hétfőn, ám Hashim Thaci úgy döntött, ennek ellenére augusztus 3-ra, vagyis jövő csütörtökre összehívja a parlament alakuló ülését.

A koszovói sajtó beszámolói szerint a hétfői egyeztetésen kizárólag az úgynevezett háborús koalíció pártjai vettek részt, azaz a korábban Thaci vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma). Ez a háborús koalíció - amelyet Ramush Haradinaj egykori miniszterelnök vezet - nyerte meg a június 11-i választást a szavazatok 33,74 százalékával. Ez 39 mandátumot jelent a 120 fős törvényhozásban, így további 22 képviselő támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy kormányozni tudjon.

A megbeszélést bojkottálta az ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje), amely a második helyen végzett, és a voksok 27,49 százalékát szerezte meg, ami 32 mandátumot jelent. Szintén nem jelent meg az Isa Mustafa eddigi miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK), a Szövetség az Új Koszovóért (AKR), valamint az Alternatív Párt koalíciója, amelyre az állampolgárok a voksok 25,53 adták le, ez pedig 29 mandátumra volt elegendő. A szerb kisebbség szintúgy nem vett részt az elnökkel történt tárgyaláson.

A találkozó után Hashim Thaci arra kérte a pártokat, készüljenek a parlament alakuló ülésére, hogy a törvényhozás és a kormány is a törvényes határidőn belül felállhasson. Amennyiben augusztus 7-ig nem alakul meg a parlament, új választást kell tartani.

A választást egy évvel hozták előre, miután a parlament elfogadta a kormány ellen beadott bizalmatlansági indítványt. Egyes elemzők szerint a kormány bukásához feltételezhetően a Montenegróval kötött határegyezmény vezetett, amelynek elfogadásáról nem egyezett a kormánykoalíció pártjainak véleménye. A határmegállapodást azért kifogásolták, mert általa több mint 8000 hektárnyi föld jutna a szomszédos országnak, viszont a megállapodás parlamenti becikkelyezése az egyetlen - még fennálló - feltétele annak, hogy az Európai Unió eltörölje a Koszovóval szembeni vízumkényszert. Más vélemények szerint az egyezmény ratifikálása csak ürügy volt a kormánykoalíció felbontásához, a nagyobbik kormánypárt, a PDK ugyanis most érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy átvegye az irányítást kisebbik partnerétől, az LDK-tól. Az egyelőre sikertelen koalíciós tárgyalások arra utalnak, hogy a PDK terve elhamarkodott volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!