Kalózok "foglalták el" a floridai Tampa városát a hagyományos karneváli turistalátványosságon

Külföld, 2023.01.29

Tampa városában több százezer látogató vett részt szombaton a hagyományos kalózfesztiválon, a Gasparillán, amelynek kezdetén a kalózok "elfoglalják" a floridai kikötővárost.

Gasparilla Először 1904-ben rendezték meg a felvonulást, amely a 18. század végén, 19. század elején a Mexikói-öböl térségét félelemben tartó kalóznak, Jose Gasparnak állít emléket. A kalózok a Jose Gasparról elnevezett több árbocos vitorláson érkeztek Tampa kikötőjébe számos kisebb hajó, motorcsónak kíséretében, hogy a város kulcsait megkaparintsák. Ezt követően karneváli felvonulást tartottak, amelyen szétosztották a magukkal hozott - a történet szerint - zsákmányként szerzett gyöngyöket.
Az esemény estébe nyúlik, a városban több színpadon is koncerteket tartanak.

A kalózfesztivál Tampa város turizmusának kiemelt eseménye, a becslések szerint a teljes eseménysorozat évente mintegy 40 millió dollár (mintegy 15 milliárd forint) bevételt generál.



A Gasparillát általában január utolsó szombatján tartják a karneváli szezonban, az eseményt sokszor hasonlítják a karneváli időszakot lezáró híres New Orleans-i Mardi Grashoz.

A kalózfesztivál névadója Jose Gaspar legendás alakja a floridai hagyománynak, amely szerint a félsziget spanyol uralma alatt tevékenykedett. Úgy tartják róla, hogy Spanyolországban született, ahonnan menekülnie kellett, majd a Mexikói-öbölben kalóznak állt, és saját szigetéről indult portyázni a karibi vizeken. A legenda szerint 1821-ben az Egyesült Államok hadiflottájával vívott harcok során halt meg. Történészek ugyanakkor kétségbe vonják létezését, mert korabeli dokumentumokban semmi nem olvasható Jose Gaspar nevű kalóz létezéséről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!