Legfrissebb

Még több...


TV műsor

Katalán válság - Az új katalán elnök a katalóniai állami beavatkozás megszüntetésére szólított fel

Külföld, 2018.05.15

A spanyol állam katalóniai beavatkozásának megszüntetésére szólított fel Quim Torra új katalán elnök kedden Berlinben, ahol elődjével, Carles Puigdemont leváltott elnökkel tartott közös sajtótájékoztatót.

"Azért vagyok itt, hogy kifejezzem tiszteletemet a legitim elnök, Carles Puigdemont felé" - kezdte nyilatkozatát a függetlenségpárti Torra, akit hétfőn választott meg a barcelonai parlament.

Mint mondta, elnöki beiktatását követően levélben fordul Mariano Rajoy spanyol kormányfőhöz, hogy kérje: "nevezze meg a dátumot és a helyet" egy "előzetes feltételek nélküli" találkozóra.

A katalán vezető szándéka, hogy ezen a megbeszélésen személyesen követelje az alkotmány 155-ös cikke alapján végrehajtott állami beavatkozás feloldását, csakúgy mint a pénzügyi kontroll megszüntetését Katalóniában.

Hozzátette: Katalónia autonómiájának felfüggesztése nem a 155-ös cikk alkalmazásával kezdődött, hanem "sokkal előbb".

Nyilatkozatában Quim Torra többször is hangsúlyozta, hogy párbeszédre törekszik a spanyol kormánnyal, és ennek létrejöttét szorgalmazta Carles Puigdemont volt elnök is, aki bírósági kiadatási eljárásának végét várja Berlinben.

A volt elnök kifejtette: ez egy politikai konfliktus, amelyet lehetetlen bírósági úton rendezni, és amelyre szerinte politikai megoldást kell találni. Ebben pedig az Európai Uniónak is részt kell vennie, mivel ez nem csupán belpolitikai probléma - tette hozzá.

Puigdemont szólt arról is, hogy Torra megválasztásával Katalónia jó kezekbe kerül, erős kormányának első feladata az lesz, hogy "helyreállítsa a spanyol állami beavatkozás okozta károkat" Katalóniában.

Kérdésre válaszolva Quim Torra elmondta: várhatóan szerdán leteszi hivatali esküjét, és egy vagy két nappal később megalakítja az új katalán kormányt, amelynek névsora még nem végleges.

Ezt követően látogatást tesz abban a három spanyolországi börtönben, ahol katalán függetlenségi politikusok vannak előzetes letartóztatásban.

A megválasztott katalán elnök kitért arra: további erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy Carles Puigdemont volt elnököt újraválasszák, és helyreállítsák a legitim kormányt.

A katalán politikusok sajtótájékoztatója előtt néhány órával Mariano Rajoy spanyol kormányfő és Pedro Sánchez, a legnagyobb ellenzéki erő, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára kétoldalú találkozón erősítette meg politikai egyetértését Spanyolország alkotmányos rendjének védelme iránt, miután az új katalán elnök fáradhatatlan munkát ígért az önálló katalán köztársaságért.

A spanyol politikai vezetők megállapodtak abban is, hogy fenntartják a pénzügyi ellenőrzést a katalán költségvetés felett a források közcélú felhasználása érdekében. Ezt ugyanis nem az alkotmány 155-ös cikke alapján végrehajtott állami beavatkozás teszi lehetővé.

Utóbbi automatikusan megszűnik, amint az új katalán kormány megalakul.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!