TV műsor

KMKSZ: megdöbbentő a DK kezdeményezése a határon túliak szavazati jogának megvonását illetően

Külföld, 2017.11.03

Megdöbbentőnek nevezte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít a határon túli magyarok szavazati jogának megvonása érdekében.

A KMKSZ pénteken Ungváron kiadott, az MTI-hez is eljuttatott közleménye szerint a szövetség elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a DK a határon túli magyarok szavazati jogának megvonását célzó aláírásgyűjtési akciót indít. "Szövetségünk úgy véli, a határon túli nemzetrészek, köztük a kárpátaljai magyarság a sok évtizedes elszakítottsága ellenére mindig is a magyar nemzet része volt. Éppen ezért, örömmel fogadtuk a magyar kormány nemzetegyesítési programját, amit annak népszerűsége a kárpátaljai magyarság körében ékesen bizonyít" - áll a dokumentumban. A szövetség hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarok számára távolról sem mindegy, hogy milyen lesz az anyaországi választás eredménye, hogy milyen kormánya lesz Magyarországnak: olyan, amelyik felelősséget visel értük, vagy olyan, amelyik szükségtelen tehertételként gondol a határon túli magyarokra. Ezért továbbra is élni szeretnénk a törvények által biztosított választási lehetőséggel, még akkor is, ha a kárpátaljai magyarok az aktuálpolitikai helyzet miatt csak korlátozottan tehetik - szögezi le a magyar szervezet. "Úgy véljük, hogy a magyar nemzet részeként jogunk van beleszólni abba, hogy a nemzet szekérrúdja milyen irányba mutasson. A mai feszült európai politikai helyzetben különösképpen fontos, hogy az anyaországi és a határon túl élő magyarok összetartozását ne veszélyeztessük, s tovább erősítsük a magyar nemzet egységét" - zárul a KMKSZ nyilatkozata.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!