Lengyel külügyi tárca: figyelemmel fogja kísérni az ukrán oktatási törvény végrehajtását

Külföld, 2017.09.08

Varsó figyelemmel fogja kísérni az ukrán oktatási törvény végrehajtását, és "minden szükséges lépést megtesz" a lengyel anyanyelvű oktatás biztosítására - áll a lengyel külügyi tárca honlapján pénteken elérhetővé vált nyilatkozatban.

A dokumentumban leszögezik: a lengyel külügyminisztérium "kezdettől fogva" tudott az ukrajnai törvénymódosítási folyamatról, a témáról kétoldalú találkozókon egyeztettek. Az ukrán fél "következetesen nyomatékosította, hogy a szeptember 5-én megszavazott jogszabály célja nem az, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvei hátrányos helyzetbe kerüljenek".

A lengyel külügyi tárca úgy értelmezi a törvényt, hogy ez az óvodától kezdve a középiskola befejezéséig anyanyelvi oktatást "biztosít" a nemzeti kisebbségek tagjai számára, az anyanyelvi oktatásra "állami és önkormányzati oktatási intézmények vagy kisebbségi művelődési szervezetek" jogosultak.

A külügyi tárca "figyelemmel kíséri majd" a törvény végrehajtási folyamatát, és "minden szükséges lépést megtesz" azért, hogy az Ukrajnában élő lengyelek számára biztosítsa a lengyel nyelvű oktatáshoz való hozzáférést - áll a dokumentumban. Varsó "meg van győződve arról, hogy az ukrán fél betartja majd azt az ígéretét, miszerint a kisebbségi nyelveket illető esetleges szabályzásról egyeztetni fog" - szögezték le.

Az Ukrajnában élő lengyel népességről nem elérhetőek megbízható statisztikai adatok. A lembergi lengyel főkonzulátus honlapján található, a 2001-es helyi népszámlálásra hivatkozó adatok szerint Ukrajnában mintegy 150 ezer lengyel él. A szövegben azonban megjegyzik, hogy a lengyel kisebbségi szervezetek és az egyházi közösségek adatai szerint csak a lembergi főkonzulátus hatáskörébe tartozó területen mintegy 120-150 ezer lengyel élhet. A kresy.pl lengyel hírportál szerint Ukrajnában hat lengyel nyelvű iskola működik - két általános iskola és négy, lengyel nyelvű érettségit adó középiskola.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!