Lezártnak tekinti a cseh külügyminiszter ügyét Milos Zeman államfő

Külföld, 2018.07.18

Milos Zeman cseh államfő a maga részéről pillanatnyilag lezártnak tekinti a cseh külügyminisztérium vezetőjének ügyét. A CTK hírügynökségnek szerdán adott interjújában Zeman azt mondta: ő megtette kötelességét, kinevezte az új cseh kormányt és most már csak Jan Hamácek szociáldemokrata pártelnökön múlik, meddig fogja egy személyben vezetni a belügyminisztériumot és a külügyminisztériumot is.

Az államfő két hete nevezte ki az Andrej Babis vezette koalíciós kisebbségi kormányt, amely egy hete a kommunisták támogatásával kapott bizalmat a parlamentben. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) külügyminiszter-jelöltjének, Miroslav Pochénak a kinevezését Zeman azonban elutasította, s a tárca vezetésével Jan Hamácek kormányfőhelyettest, belügyminisztert bízta meg.

"Én már kineveztem a kormányfőt, majd a kormányt is, beleértve a külügyminisztert" - magyarázta Zeman, miért tartja a maga részéről a témát lezártnak. Az államfő szerint a világban egyáltalán nem ritka, ha egy miniszter két tárcát vezet.

Miután a tavalyi választáson győztes ANO mozgalom és a CSSD koalíciós megállapodása szerint a külügyminisztérium a szociáldemokratáké lett, Zeman úgy véli: a döntés most Hamácek pártelnök kezében van. "Nincs semmi kétségem afelől, hogy Hamácek a maga tapasztalataival nagyon jó külügyminiszter lehet" - szögezte le az elnök a beszélgetésben, s úgy gondolja, hogy neki nincs miért közbeavatkoznia.

"Erre akkor lenne szükség, ha Hamácek lemondott volna, de ő nem mondott le és remélem, még hosszú ideig nem is fogja ezt megtenni" - fejtette ki Milos Zeman.

Az elnök azért utasította el Poche külügyminiszteri kinevezését, mert a jelenlegi EP-képviselő a múltban bevándorláspárti nyilatkozatokat tett. Zeman korábban úgy fogalmazott: egy bevándorlásellenes kormánynak nem lehet bevándorláspárti külügyminisztere.

Andrej Babis, kormányfő, az ANO elnöke szintén úgy nyilatkozott, hogy a problémát a szociáldemokratáknak kell megoldaniuk.

Jan Hamácek ideiglenesnek tekinti a két tárca egyidejű irányítását, s azt állítja, hogy néhány héten belül megoldást találnak a helyzetre. A CSSD vezetősének egy része azonban azt szeretné, ha Hamácek kitartana Poche jelölése mellett és ebben az ügyben vállalná a konfliktust az államfővel. Hamácek szerint viszont kompromisszumos megoldásra lenne szükség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!