Az új szerb kormánynak 31 minisztere lesz, köztük hat tárca nélküli miniszter, tíz nő és négy párton kívüli politikus - közölte Milos Vucevic, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke. Mint mondta, nyolc olyan személy is helyet kapott a kormányban, aki előtte még soha nem volt miniszter, hárman pedig nem az előző megbízatási idő alatt, hanem korábban vezették valamelyik szerbiai tárcát.
A változások között szerepel, hogy Ivica Dacic, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke ezentúl nem a külügyi, hanem a belügyi tárcát vezeti. Az új külügyminiszter Marko Djuric lesz, aki legutóbb Szerbia washingtoni nagykövete volt, korábban pedig a szerb kormány Koszovó-ügyi irodáját vezette.
Bekerül a kormányba Aleksandar Vulin is, aki korábban belügyminiszter volt, tavaly pedig nemzetközi nyomásra lemondott a biztonsági-információs ügynökség (BIA) vezetéséről.
Mivel nem kell módosítani sem a kormányról, sem a minisztériumokról szóló törvényt - ugyanis ugyanannyi tárca maradt, mint az előző mandátum során -, így csak a miniszterelnök-jelölti programról és a leendő kormánytagokról folyik majd a vita. A várakozások szerint a képviselők legkésőbb csütörtökön, három nappal az alkotmányos határidők lejárta előtt szavazzák meg az új szerb kormányt.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!