Mike Pompeo szerint a kulisszák mögött folytatódnak a tárgyalások Észak-Koreával

Külföld, 2020.09.15

A kulisszák mögött folytatódnak a tárgyalások Észak-Koreával - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Atlanti Tanács rendezvényén kedden Washingtonban.

Az amerikai diplomácia irányítója kifejtette: a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel folytatott eddigi egyeztetések nem hozták meg a várt eredményt, sőt nincs előrehaladás e tárgyalásokon, de nem szakadtak meg.

"Reméljük, hogy Kim elnök változtat az eddigi politikai irányvonalán, és sikerül haladást elérnünk" - fogalmazott Pompeo, majd optimistának mondta magát.

Hangsúlyozta, hogy immár "nem a nyilvánosság előtt zajlanak a dolgok, de a háttérben óriási munka folyik". Hozzáfűzte, hogy ebben a munkában részt vesznek az Egyesült Államok térségbeli szövetségesei is: Japán és Dél-Korea. "Erőfeszítéseket teszünk, hogy megértessük az észak-koreaiakkal, az alkalmat meg kell ragadniuk" - mondta Pompeo.

Donald Trump amerikai elnök 2018-ban Szingapúrban - elemzők által történelminek minősített találkozón folytatott először megbeszélést az észak-koreai vezetővel. Majd 2019 júniusábanTrump - hivatalban lévő amerikai elnökök közül elsőként - a két Korea határán fekvő demilitarizált övezetben lévő Pandmindzsonba látogatott, és ott folytatott rövid megbeszélést Kim Dzsong Unnal. Akkor megegyeztek abban, hogy újrakezdik az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat, ám azóta ezek a tárgyalások megfeneklettek. Az idén júliusban az észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong az észak-koreai hírügynökségnek (KCNA) nyilatkozva arról beszélt, hogy az idén nem valószínű egy újabb csúcstalálkozó a bátyja és az amerikai elnök között, de sohasem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!