Moszkvába utazik Trump nemzetbiztonsági tanácsadója az amerikai-orosz csúcs előkészítésére

Külföld, 2018.06.21

Moszkvába utazik a tervek szerint a jövő héten Richard Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az amerikai és az orosz elnök találkozójának előkészítése keretében - közölte csütörtökön washingtoni forrásokra hivatkozva az Interfax orosz hírügynökség.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megerősítette az Interfax értesülését.

Korábban a The Washington Post című amerikai napilapban olyan közlés jelent meg, amely szerint Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a NATO július 11-én és 12-én tartandó csúcstalálkozóját követően találkozhat egymással ez egyik európai ország fővárosában. A lehetséges helyszínek közül a nemzetközi sajtóban konkrétan eddig csak Bécset említették.

A brit The Times című lap úgy értesült, hogy az amerikai-orosz csúcsot akár a NATO tanácskozása előtt is megtarthatják, ami nyugtalanságot keltett Londonban, mert az "hatást gyakorolhat Oroszország agressziójának megvitatására".

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden kijelentette: még nem világos, hogy mikor lesz a Putyin-Trump-találkozó, az időpontot egyelőre nem is mérlegelik a NATO brüsszeli csúcstalálkozóját megelőző időszakban.

Trump pénteken közölte: nem zárja ki, hogy még a nyáron találkozzon Putyinnal. Ezt a lehetőséget a Kreml sem zárta ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!