Olasz kormányalakítás - Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga újabb haladékot kért az államfőtől Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

Külföld, 2018.05.09

További egy nap haladékot kért a szakértői kormány kinevezésére készülő Sergio Mattarella államfőtől az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldalt vezető Liga szerdán Olaszországban.

Ez arra utal, hogy a két párt minden korábbi kijelentés ellenére a közös kormány felállításán dolgozik, és meg akarja akadályozni, hogy a március 4-i választások óta húzódó kormányalakítási folyamatban az államfő szakértői kormányt nevezzen ki. Ennek tagjait Sergio Mattarella szerdán készült megnevezni.

Sajtóértesülések szerint Luigi di Maio az M5S miniszterelnök-jelöltje és Matteo Salvini a Liga vezetője szünet nélkül egyeztet egymással a két erő közötti koalíció felállítása érdekében. A tárgyalások komolyságát mutatja, hogy Di Maio és Salvini tárgyalásai most először zárt ajtók mögött zajlanak, nem közösségi oldalaikon üzengetnek egymásnak, ahogy az utóbbi két hónapban tették.

A parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot a jobbközép koalíció szerezte több mint 37 százalékkal, a legnagyobb párt pedig több mint 32 százalékkal az M5S lett. Egyikük eredménye sem volt elegendő a kormányzáshoz szükséges kormánytöbbséghez.

Az M5S a kormányalakítási egyeztetéseken mindvégig hangoztatta, hogy készen áll a Ligával kormányozni, de kizárta a Liga vezette jobboldali szövetséghez tartozó Silvio Berlusconival és pártjával a Hajrá Olaszországgal (FI) közös kormányzást. Luigi Di Maio felszólította Berlusconit, álljon félre. A Liga viszont nem kívánta megtörni a jobbközép koalíció egységét, amellyel az utóbbi hetekben két tartományi választást is sikerült megnyernie megelőzve az M5S-t.

Sergio Mattarella öt kudarcba fulladt kormányalakítási konzultációs kör után hétfőn bejelentette, hogy a pártok közötti megállapodás hiányában szakértői kormányt nevez ki, amely decemberig vezeti Olaszországot. Ennek tagjait az államfő szerdán készült megnevezni. Mattarella ultimátumával szemben az M5S és a Liga a végsőkig megoldást keres egy politikai kormány felállítására. Luigi Di Maio és Matteo Salvini is úgy nyilatkozott korábban, hogy a miniszterelnökségről is készek lemondani egy közösen kiválasztott harmadik személy javára.

Elemzők hangsúlyozták, hogy az igazi kormányalakítási játszma ezekben az órákban nem az M5S és a Liga, hanem a jobbközépen belül zajlik. A Liga, FI és az Olasz Testvérek (FdI) alkotta koalíció azt keresi, hogyan lehet a Ligának kormányra lépnie a jobbközépen belüli törés nélkül. Silvio Berlusconi kezdetben nem zárkózott el az M5S-Liga kormány külső támogatásától, később azonban veszélyesnek nevezte az M5S-szel való szövetkezést. A FI másik szárnya a megoldásra törekszik: a párt politikusa Giovanni Toti egy szerdai interjúban kijelentette, hogy az Északi Ligából lett Liga húsz éve a FI szövetségese, így a FI "kritikus, de jóindulatú távolmaradással" támogathatná a parlamentben a Liga kormányát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!