TV műsor

Pompeo elítéli a Hongkongra vonatkozó kínai nemzetbiztonsági törvénytervezetet

Külföld, 2020.05.22

Közleményben ítélte el a Hongkongra vonatkozó kínai nemzetbiztonsági törvénytervezetet pénteken Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Az amerikai diplomácia vezetője szerint a törvény elfogadása Pekingben a "lélekharang" megkondítását jelentené Hongkong számára. "Bármilyen döntés, amely érintené Hongkongnak a kínai-brit közös nyilatkozatban garantált autonómiáját és szabadságát, elkerülhetetlenül hatással lenne az egy ország-két rendszerről alkotott álláspontunkra" - hangoztatta a közleményben Mike Pompeo.

Az amerikai kormányzat által ellentmondásosnak ítélt nemzetbiztonsági törvénytervezetet a pénteken kezdődött parlamenti ülésszakon tárgyalja a pekingi parlament. A törvény betiltaná a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a pekingi központi kormányzat ellen irányuló, "felforgatónak" minősített cselekményeket.

Mike Pompeo pénteken leszögezte: "az Egyesült Államok erőteljesen felszólítja Pekinget, hogy gondolja át végzetes javaslatát, teljesítse nemzetközi kötelezettségeit és tartsa tiszteletben Hongkong magas szintű autonómiáját, demokratikus intézményeit, polgári szabadságjogait". A külügyminiszter kijelentette azt is, hogy az Egyesült Államok "Hongkong népe mellett áll".

Donald Trump amerikai elnök tavaly a hongkongi emberi jogokról és demokráciáról szóló törvényt írt alá, a demokrácia mellett tüntető hongkongiak támogatásának kinyilvánításaként. A törvény kimondja, hogy az amerikai kormányzatnak évente jelentést kell tennie a szövetségi kongresszusnak arról, hogy nem sérül-e Hongkong autonómiája. Pompeo egy szerdai sajtókonferenciáján kijelentette, hogy ezt a jelentést még azért nem terjesztette a kongresszus elé, mert meg akarta várni a pekingi parlament döntéseit. "Szorosan figyelemmel kísérjük, hogy mi történik" - fogalmazott szerdán Mike Pompeo.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!