RMDSZ: Bodor Pált számos kísérlet után sem tudták elhallgattatni

Külföld, 2017.03.13

Bodor Pál újságíró, író és műfordító olyan hétköznapi hős volt, akit "hosszú ellehetetlenítések sorát követően sem lehetett elhallgattatni" - vélekedett Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

Az RMDSZ hétfőn kiadott, Kelemen Hunor által aláírt közleményben emlékezett meg az elhunyt újságíróról.

Az RMDSZ elnöke szerint Bodor Pál a legnehezebb időkben, a kommunista karhatalom idején az önzetlen közszolgálat útját választotta. Jól tudta, hogy a romániai magyar közösség fennmaradásának nagy ára van, a kultúrát nemcsak tanulni, főként éltetni kell, és ő nem félt magára vállalni ezt a terhet - írta az RMDSZ elnöke.

"Az RMDSZ kegyelettel emlékezik irodalmi munkásságára, közéleti tevékenységére, fejet hajt Bodor Pál előtt. Olyan hétköznapi hőst tisztelhettünk benne, akit hosszú ellehetetlenítések sorát követően sem lehetett elhallgattatni, aki kiállta az élet mindhét próbáját" - olvasható a közleményben.

Bodor Pál életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el vasárnap este. 1930. július 28-án született Budapesten. Az irodalmár 1936 és 1983 között Romániában élt, és a romániai magyarság egyik vezető értelmiségije volt. 1983-tól Budapesten élt, a Magyar Nemzet főmunkatársaként dolgozott és Diurnus álnéven önálló rovata volt, majd 1991 és 1994 között a Népszabadság főmunkatársaként tevékenykedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!