TV műsor

Szíria - Bombázót vesztette az orosz légierő Hmejmímben

Külföld, 2017.10.10

Felszállás közben túlfutott a kifutópályán az orosz légerő egy Szu-24-es vadászbombázója a szíriai Hmejmím támaszponton, a gép kétfős személyzete nem tudott katapultálni, és életét vesztette - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a balesetet műszaki hiba okozhatta. A Latakia tartománybeli Hmejmímben orosz katonai repülőtér működik, az onnan felszálló gépek naponta mintegy 150 légcsapást hajtanak végre Deir-ez-Zór tartományban, Mejádín környékén a damaszkuszi kormányzat ellen harcoló dzsihadista erőkre.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden bejelentette, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetnek (IÁ) Szíriában immár nincs több gazdasági forrása a fegyvervásárláshoz és a zsoldosok toborzásához. Mint mondta, az IÁ gazdasági infrastruktúrája ebben az országban megsemmisült.

Konasenkov elmondta: az orosz légierő megakadályozza, hogy a terrorszervezet Szíriában olajat termeljen és értékesítse. Hozzátette, hogy a terroristák Irakból kapnak utánpótlást, és kijelentette, hogy ez "komoly kérdéseket vet fel" azzal kapcsolatban, hogy milyen célok vezérlik az Egyesült Államok vezette koalíció térségbeli terrorellenes műveleteit.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!