Tovább nőtt a moszkvai vihar áldozatainak száma

Külföld, 2017.05.30

Tizenötre nőtt a hétfői moszkvai szélvihar halálos áldozatainak száma, orvosi ellátásért mintegy 200-an folyamodtak - közölte kedd délután Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője.

A szóvivő pontosított adatai szerint az orosz fővárosban 10-en, a Moszkvai megyében pedig öten vesztették életüket. A moszkvai egészségügyi szolgálat szerint az egyik halálos áldozat kiskorú volt. Petrenko szerint az orvosok egy kisfiú és egy kislány életéért küzdenek, mindketten traumatikus agysérüléseket szenvedtek.

Az áldozatok többségének halálát vagy sérülését kidőlő fák okozták.

Szergej Szobjanyin polgármester szerint tizenöt kórházban 108 sérültet, köztük 22 gyereket ápolnak. Mint mondta, a szélvihar több mint 14 ezer fát döntött ki, valamint több mint 200 háztetőt és 2 ezer autót rongált meg. Az Oroszországi Autóbiztosítók Szövetségének becslése szerint a gépjárművekben mintegy 200 millió rubelnyi (1 milliárd forintnyi) kér keletkezett. Szobjanyin elmondta, hogy a romok eltakarításán 30 ezren dolgoznak.

A moszkvai önkormányzat kedden úgy határozott, hogy a halálos áldozatok után családonként 1 millió rubel (mintegy 5 millió forint) fájdalomdíjat fizet ki a hozzátartozóknak. A Kreml Dmitrij Peszkov szóvivő útján részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

Kedden több sajtóorgánum is arra a megállapításra jutott saját felmérése alapján, hogy a moszkvaiak többsége nem kapott SMS-ben figyelmeztetést a rendkívüli helyzetek minisztériumától, jóllehet a tárca részéről korábban ezt állították. A minisztérium szerint az üzenet szétküldésére felkért mobilszolgáltatók hivatalosan visszajelezték az igény teljesítését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!