Tusk: a szmolenszki légikatasztrófát nem szabad politikailag kihasználni

Külföld, 2017.08.03

A szmolenszki légikatasztrófát nem szabad politikailag kihasználni - hangsúlyozta sajtóértekezletén Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, volt lengyel kormányfő csütörtökön, miután Varsóban a lengyel államügyészség tanúként hallgatta meg a 2010-es szmolenszki légi katasztrófa ügyében.

Tusk mintegy nyolc órán keresztül volt az ügyészségen. Elmondta, hogy jogi okokból nem számolhat be a kihallgatás körülményeiről.

Úgy értékelte, kihallgatásának politikai összefüggése van. "Nincs mitől félnem, Jaroslaw Kaczynski nem ijeszt meg" - húzta alá, utalva arra, hogy a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke úgy nyilatkozott, Tusknak van félnivalója.

Mint fogalmazott, nincs kifogásolnivalója az őt kihallgató ügyészeket illetően, és ő "az utolsó, aki itt valamiféle gonosz szándékot feltételezne". Mindazonáltal "az egész légkör, és azok az államszervezeti változások, amelyeknek az utóbbi időben tanúi vagyunk, egy csöpp kétséget sem hagynak maguk után" - mondta, utalva a tervezett lengyel igazságügyi reformra.

Úgy értékelte: azoknak, akik jelenleg Lengyelországban kormányoznak, az a szándékuk, hogy az igazságügyet az ellenzék ellen - így ő ellene is - felhasználhassák. Mint mondta - utalva egyebek mellett a bialowiezai őserdő körüli, az Európai Bizottság és Varsó közötti vitára - több más ügy is van, melyben a lengyel kormány magatartása "nagyon vitathatónak tűnik, igazából az egész Európai Unió szempontjából, néha Budapestet is beleértve". Részletekbe ebben a vonatkozásban nem bocsátkozott, csak megjegyezte: "igazán kompetensnek" érzi magát e helyzet értékelésében.

Tusk többek között azokra az újságírói kérdésekre is válaszolt, amelyek arra vonatkoztak, hogy a katasztrófa áldozatainak holttesteit több esetben összecserélték, miközben a hozzátartozók szerint a Tusk-kormány tagjai 2010-ben megtiltották, hogy a Moszkvában végzett boncolások után Lengyelországban a koporsókat újból megnyissák.

"Senki nem tiltotta meg a koporsók megnyitását, az előírások pontosan meghatározzák, hogyan kell ilyenkor eljárni" - mondta a volt lengyel kormányfő, rámutatva, hogy a ma is érvényes előírások pontosan leírják, hogyan kell ilyenkor eljárni.

Az ügyészségi sajtóértekezleten ezt követően megerősítették: Tusk tanúként szerepel abban a nyomozásban, amelyet a szmolenszki légi katasztrófa ügyében meg nem nevezett lengyel köztisztviselők ellen folytatnak, és amely az áldozatok hiányos bonctani vizsgálatával is kapcsolatos.

Az eljárás keretében az utóbbi hónapokban exhumálást végeznek, a koporsókban két egymással összecserélt holttestet találtak, több sírban pedig más személyek egész testrészeire - fejekre, végtagokra - bukkantak. Korábban már hat - 2011-2012-ben a családok kérésére exhumált - áldozatról bebizonyosodott, hogy összecserélték őket.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!