Újabb ügyben indított bűnvádi eljárást a román szociáldemokraták elnöke ellen a korrupcióellenes ügyészség

Külföld, 2017.11.13

Újabb ügyben idézte be gyanúsítottként Liviu Dragneát, a  Bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A PSD elnöke alig félórát tartózkodott a vádhatóság épületében, amíg közölték vele, hogy egy 2001-ben alakult bűnszövetkezet megszervezésével, hivatali visszaéléssel, és uniós támogatások eltérítésével gyanúsítják. Ez idő alatt a PSD támogatóinak egy kisebb csoportja - élükön Paul Stanescu miniszterelnök-helyettessel - tüntetett a DNA ellen a székház előtt.

Az ügyészség közleménye szerint a több mint másfél évtizeddel korábbi eseményekkel foglalkozó nyomozás tavaly kezdődött, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által jelzett, uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos törvénytelenségek felderítése érdekében. A DNA arra a következtetésre jutott: 2001-ben Dragnea Teleorman megye önkormányzati elnökeként, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő nyolc bűntársával együtt, bűnszövetkezetet hozott létre, amely magántulajdonba játszotta át a TelDrum önkormányzati közútépítő és karbantartó vállalatot, majd az annak törvénytelenül juttatott közpénzek egy részét elsikkasztotta, vagy pártja finanszírozására fordította.

A DNA - szokatlanul részletes, egy vádirat terjedelmét közelítő - közleménye szerint a bűnszövetkezet azóta is működik, az állami megrendeléseket és támogatásokat futószalagon elnyerő TelDrumot pedig valójában Dragnea irányítja bizalmi emberein keresztül. A PSD elnöke korábban következetesen cáfolta, hogy a - különböző korrupciógyanús ügyletekben felmerült - TelDrumban tulajdonrésze lenne.

A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikust korábban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a 2012-es népszavazással kapcsolatos korrupciós perben, egy másik ügyben pedig azzal vádolták, hogy okirathamisításra bujtogatta munkatársait.

A tavalyi választások nyomán Bukarestben kormányra került szociálliberális koalíció vezetői szerint a DNA ma politikai rendőrségként működik Romániában, és hamis feljelentésekre alapozva sorra távolítja el a közéletből azokat a választói felhatalmazással rendelkező politikusokat, akik szembeszegülnek a Romániát a háttérből irányító "mélyállam" akaratával.

Dragnea harmadik korrupciós ügyében sem akadályozhatja meg a képviselőház a bűnvádi eljárás lefolytatását, a DNA által megfogalmazott gyanú ugyanis nem a politikus törvényhozói mandátumával, hanem korábbi tisztségével kapcsolatos. A DNA nem közölte, hogy bármilyen kényszerintézkedést foganatosított vagy kért volna a bíróságtól a PSD elnöke ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!