A bábszínházak vezetőivel tárgyalt Fekete Péter Békéscsabán

Kultúra, 2018.06.22

Az óvodás korosztály megszólításában számít a bábszínházak támogatására a kulturális államtitkárság, mert a kulturális értékek befogadását a legkisebb korban kell elkezdeni - mondta Fekete Péter pénteken Békéscsabán, ahol XVII. Nemzetközi Bábfesztiválra érkezett bábos társulatok vezetőivel egyeztetett.

A kulturális értékekhez való hozzáférést a legkisebb korban kell elkezdeni, és ebben stratégiai partnerek az óvodák - fogalmazott Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős államtitkára.

Stratégiai partnerek továbbá azok a kulturális és művelődési intézmények is, amelyek ezt a korosztályt és családjaikat leginkább meg tudják szólítani - tette hozzá.

Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy a magyarországi bábszínházak igazgatói, képviselői összegyűltek Békéscsabán, hogy a szakmai vita során megtárgyalják a bábszínházak helyzetét, másrészt a kormányzat ez irányú stratégiáját és elvárásait.

Fekete Péter szerint a kultúra fogyasztására való nevelést az óvodában kell megkezdeni, a bábszínház - amely képes több korosztály is megszólítani - pedig csodálatos helyszín erre.

A szaktárca számít az óvodahálózatra mint a kultúra közvetítőjére, de ezzel párhuzamosan szeretnék megnyerni a bábszínházak támogatását is arra, hogy segítsenek az óvodás korosztály megszólításában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!