A Hagyományok Háza pályázatot hirdet a klasszikus kis fekete ruhához illő népi kiegészítők készítésére

Kultúra, 2020.07.31

A Hagyományok Háza Nyitott Műhely pályázatot hirdet népi kézművesek, iparművészek és egyéni alkotók számára a klasszikus kis fekete alapruhához illő, a magyar népi fejviseletek motívumaiból, formáiból és technikai megoldásaiból építkező kiegészítők készítésére - tájékoztatta a Hagyományok Háza az MTI-t.

"A kis fekete ruha minden nő szekrényének alapvető ruhadarabja. Szinte bárhova felvehető és mindig divatos. Ezt a ruhadarabot azonban izgalmassá és egyedivé a kiegészítők teszik" - olvasható a Hagyományok Háza közleményében, amelyben felidézik, hogy a Nyitott Műhely meghatározó eseménye volt a 2017-es "Kis fekete projekt", amely során a három fekete alapruhához az alkotók kiegészítőket terveztek.

A projekt folytatásaként idén is pályázatot hirdetnek a klasszikus ruhadarabhoz illő népies kiegészítők (ékszer, táska, kalap, sál, kabát) készítésére.

Egy alkotó több tárggyal és tárgy-együttessel is pályázhat. A pályázat célja, hogy a Nyitott Műhely alkotó közösségét új tagokkal bővítsék, így alkotópárosok jelentkezését is várják. Pályázni augusztus 14-ig lehet a Hagyományok Háza honlapján. A díjazott alkotásokat a Hagyományok Háza Nagyvárosi FolkUdvar című programsorozatának divatbemutatóján láthatja a közönség augusztus 20-án - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!