A magyar kultúra napja - Miniszteri biztos: kiemelt figyelmet kapnak a külhoni események

Kultúra, 2020.01.15

A nemzeti összetartozás évének jegyében a magyar kultúra napján, január 22-én kiemelt figyelmet kapnak a külhoni események - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztosa szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Petneházy Attila hozzátette: Szatmárnémetiben például irodalmi, színházi és képzőművészeti programok is lesznek. Az Ady Endre társaság rendezésében egy héten keresztül tíz jelentősebb produkciót mutatnak majd be Szatmárnémetiben. A programsorozat első rendezvénye Somogyi Győző Kossuth-díjas művész Magyar Királyok Arcképcsarnoka című sorozatának kiállítása lesz.

Az érdeklődők több mint 20 Kárpát-medencei várról készült festményt is megtekinthetnek a Potyók Tamás festőművész Várak és Erődtemplomok című kiállításán - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a festő műveit több határon túli magyar közösséghez - Kárpátaljára, Délvidékre, Felvidékre - is eljuttatják majd.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!