A Romani Design tervezte ruhákkal nyílt kiállítás a brüsszeli Liszt Intézetben

Kultúra, 2024.08.28

A Romani Design roma divatstúdió tervezte ruhák bemutatása keretében, Gyökereink mibennünk című kiállítással nyitotta meg őszi rendezvénysorozatát a brüsszeli Liszt Intézet szerdán.

A Romani Design tervezte ruhákkal nyílt kiállítás a brüsszeli Liszt Intézetben Kovács Zsófia, a brüsszeli Liszt Intézet igazgatója újságíróknak nyilatkozva elmondta, a kiállítás az önazonosságról szól a mai változatos világban. Elmondta: az, hogy a brüsszeli Liszt Intézet programjában különösen fontos hangsúlyt kap a roma kultúra, arra emlékeztet, hogy 2011-ben éppen Magyarország volt az első, amely romastratégiát alkotott, és kezdeményezte a roma kultúra ügyének európai szintre emelését.

"A Romani Design nem csak értéket ment, hanem a jövőre is gondol, hiszen tervezői nem csak roma nők, asszonyok, hanem magyar gondolkodók, társadalomtudósok, és vállalkozók. Ezért is fontos, hogy ezt mutathassuk országunkból és a magyar kultúrából" - fogalmazott Kovács Zsófia.

Kriston Lili, a Romani Design kurátora és művészeti menedzsere az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte a brüsszeli kiállítást, mely szavai szerint kulturális misszió mellett országimázst erősítő rendezvény.

Közölte, a kiállítás által a brüsszeli közönség is megismerkedhet a roma kultúrával, a tervezők művészeti koncepciójával. A kiállított ruhák képviselik a romák kettős identitását, hiszen - mint Kriston Lili kiemelte - a roma közösségek a sajátjuk mellett minden esetben rendelkeznek a számukra otthont adó nemzet identitásával. A Romani Design roma és magyar identitásában nagyon meghatározó a mindkét közösséghez való tartozás. A kiállított ruhák és tervek mutatják, hogy van jövője a kulturális szektorban létrehozott értéknek - emelte ki a művészeti menedzser.

A Liszt Intézet tájékoztatása szerint a Romani Design divat- és designmárka azzal a céllal jött létre 2010-ben, hogy segítse a roma közösség társadalmi és kulturális presztízsépítését. Termékeik a roma népművészetet és kulturális örökséget mutatják be, valamint annak kapcsolódásait a magyar kultúrához, modern kontextusban.

A brüsszeli Liszt Intézetben nyílt kiállítás középpontjában a népviseleti hagyományok Európa-szerte meghatározó alapdarabja, az alsószoknya áll. A Kárpát-medencei női népviseletekben és a roma viseleti kultúrában éppúgy karakterisztikus, természetes pamutból készült alsószoknyák a Romani Design tervezőinek saját magángyűjteményéből származnak. A kiállítás részét képezik továbbá a magyarországi és erdélyi roma nők hagyományos, ugyanakkor a huszonegyedik században is viselt öltözéke, a kötényből és különálló szoknyarészből álló, pliszírozott szoknyák és olyan antik, muzeális értéket képviselő kasmír szoknyák és kretinca kötények is - tájékoztattak. A Romani Design saját tervezésű, kézműves technológiával készített anyagmintáiban megjelenik a roma közösségekben kiemelt jelentőségű Mária-kultusz, a Kárpát-medencei textilkulturális örökség egyik legfontosabb iparművészeti technikája, a kékfestő, illetve a roma viseleti kultúra stilisztikai elemei - tették hozzá.
(MTI)

Galériánk

A Romani Design tervezte ruhákkal nyílt kiállítás a brüsszeli Liszt Intézetben A Romani Design tervezte ruhákkal nyílt kiállítás a brüsszeli Liszt Intézetben A Romani Design tervezte ruhákkal nyílt kiállítás a brüsszeli Liszt Intézetben
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!