TV műsor

A Virtuózok vendége volt Budapesten a Kínai Filharmonikus Zenekar

Kultúra, 2020.01.14

    Budapest, 2020. január 14., kedd (MTI) -  A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató vendége volt Budapesten a Kínai Filharmonikus Zenekar, amelynek szólamvezetői mesterkurzust is tartottak a fiatal muzsikusoknak Budapesten.

A tehetségkutató versenyzői és a Kínai Filharmonikus Zenekar közös koncertet adott január 12-én Budapesten, a mesterkurzusnak a Kőrössy-villa adott otthont - közölte a Virtuózok kedden az MTI-vel.

Az eseményen Peller Mariann, a Virtuózok alapítója köszönetet mondott a kínai zenekar művészeinek, amiért nemcsak a fellépésükkel, hanem személyes tanácsaikkal is támogatják a Virtuózok zenészeit, a jövőben pedig szeretnék folytatni a közös munkát.

"Ez volt az első lépés a kapcsolat felé, bízom benne, hogy ennek a jövőben is lesz folytatása. Ázsia nagyon fontos terület számunkra, nemcsak azért, mert a befektetőink ázsiaiak, hanem azért is, mert sok projektünk fut Kínában. Tavaly nyitottunk meg az irodánkat Sencsenben, ahol nagyon komoly terveink vannak. Ahogyan a Virtuózok, az ázsiaiak is fontos feladatnak tartják, hogy a fiatalokhoz közelebb vigyük a klasszikus zenét, és szerencsére ők is úgy gondolják, hogy a Virtuózok teljesítheti ezt a feladatot" - idézi a közlemény az alapító szavait.

Szintén ezen az eseményen adott át Jakab Rolandnak, a Virtuózok 2016-os közönségdíjasának egy egymillió forintot érő hegedűt Fehér Sándorné, a Virtuózok egyik támogatója.

A Kínai Filharmonikus Zenekar 2000 májusában alakult Pekingben. Rendszeresen turnéznak Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!