TV műsor

Ájlávjú címmel tartanak bemutatót a Centrál Színházban

Kultúra, 2017.11.15

Ájlávjú címmel mutat be musicalt a Centrál Színház pénteken: a nő-férfi kapcsolatról szóló darabot Ágoston Katalin, Balogh Anna, Ódor Kristóf és Vári-Kovács Péter szereplésével tűzik műsorra.

A Centrál Színház előadásának rendezője Harangi Mária, a darabot Fábri Péter fordította.

Jimmy Roberts és Joe Di Pietro Ájlávjú című darabja több mint egy évtizede látható New Yorkban, az Off-Broadway második leghosszabb ideje játszott zenés produkciója, "szívderítő musical revü", amely frappáns jelenetek során át járja körül a férfi-nő kapcsolat örök témáját - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Balogh Anna musical színésznőt, aki szinte az összes nagy musical szerepet énekelte már, jól ismerhetik a Centrál Színház nézői is, hiszen játszott korábban az Avenue Q és az Egy nyári éj mosolya című produkcióban.

A közleményben Ágoston Katalint idézik, aki elmondta: az a varázsa a darabnak, hogy "mindenkiben megmozgat valamit, mert ugyan táncokkal, dalokkal tarkítva, de a valóságról szól, amiben vannak vicces, vannak boldog, vannak fájdalmas jelenetek". "És hát a szerelem - ha akarjuk, ha nem - részünk, vágyunk. Irányíthatja az egész életünket" - idézik a színésznőt.

Mint írják, Ódor Kristóf reméli, hogy a nézők amellett, hogy jól szórakoznak, sok mindenben magukra ismernek. Úgy véli, a szerelem és párkapcsolat rendkívül nagy spektrumát mutatja be az előadás, lesz miből szemezgetni.

A közlemény szerint az Ájlávjút először 1996-ban az Off-Broadway-n a Westside Theatre-ben állították színpadra, ahol 5003 alkalommal láthatták a nézők. A darabot azóta 17 nyelvre fordították le és a világ több mint 30 városában játszották.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!