Augusztus végén tartják idén az Emlékhelyek napját

Kultúra, 2020.08.07

A hagyományoktól eltérően idén augusztus 29-én rendezik meg az Emlékhelyek napját országszerte 60 nemzeti és történelmi emlékhely 70 helyszínének programjaival.

Augusztus végén tartják idén az Emlékhelyek napját Az Emlékhelyek napját hagyományosan május második szombatján szokták megtartani, idén azonban a koronavírus-járvány miatt augusztus végére, a mohácsi csata évfordulójára helyezték át - emlékeztetett a rendezvénysorozat pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója.

Radnainé Fogarasi Katalin hozzátette, hogy a járványhelyzetre figyelemmel lesznek az új időpontban is, és mindenben követik az aktuális egészségügyi előírásokat. Idén először adják át az Emlékhelyek díját, és minden résztvevő emlékhely készül családbarát programokkal, a rendezvények jelentős része ingyenes lesz - közölte.

Elmondása szerint az eseménysorozathoz csatlakozik az idén nemzeti emlékhellyé nyilvánított Győr, Máriapócs és Mátraverebély is.

A mohácsi csata évfordulójára emlékezve számos programmal készül a mohácsi nemzeti emlékhely: a látogatók többek között hagyományőrző bemutatókon, régészeti előadásokon vehetnek részt.

Az Országházban és a Kossuth téren vezetett séták és koncert várja az érdeklődőket, látogatható lesz a Ludovika főépülete és felújított lovardája, és a budai Várnegyed intézményei is számtalan programmal vesznek részt az Emlékhelyek napján.

Radnainé Fogarasi Katalin kiemelte a NÖRI saját szervezésű programjait: a Fiumei úti Nemzeti sírkertbe, a Rákoskeresztúri Új köztemetőbe és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőbe is várják a közönséget.

Egész napos programmal készül az egri vár, Esztergomban idén először a bazilika is bekapcsolódik a rendezvénysorozatba, Székesfehérváron a Romkertben tartanak antropológiai, régészeti és restaurátori témájú foglalkozásokat, előadásokat, a szigetvári várban családi kincskeresés lesz, a debreceni református nagytemplomban pedig orgonazene és családi programok várják majd a betérőket - közölte Radnainé Fogarasi Katalin.

Az Emlékhelyek napjának megnyitóját idén a pákozdi nemzeti emlékhelyen tartják. Görög István, az emlékhely vezetője kiemelte, hogy a pákozdi csatamező az 1848-49 szabadságharc egyik legismertebb helyszíne, amely 2002-től nemzeti emlékhely és katonai emlékpark, mára a hazafias és honvédelmi nevelés fontos színhelyévé vált. Augusztus 29-én bemutatók, kiállítások, interaktív foglalkozások hívják fel a figyelmet a honvédelem és a béke megőrzésének fontosságára - mondta el Görög István.

A programok teljes listája a http://emlekhelyeknapja.hu honlapon böngészhető.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Augusztus végén tartják idén az Emlékhelyek napját Augusztus végén tartják idén az Emlékhelyek napját Augusztus végén tartják idén az Emlékhelyek napját
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!