Az 1867-es kiegyezésre emlékező ezüstérmét bocsátott ki az MNB

Kultúra, 2017.05.29

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az 1867-es kiegyezés 150. évfordulójára 20 ezer forint névértékű ezüst emlékérmét bocsátott ki hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeumban, Budapesten.

Az 1867-es kiegyezésre emlékező ezüstérmét bocsátott ki az MNB Az érme átmérője különlegesen nagy, 52,2 milliméter, tervezési újdonságnak számít a visszahajló belső perem is. Az előlapon ovális medál alakba komponálva a "haza bölcse", Deák Ferenc, míg a hátlapon I. Ferenc József és Erzsébet királyné portréja látható - mondta el Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikai igazgatója.

Hozzáfűzte: az ezüst mellett egy színesfém változat is forgalomba kerül kétezer forintos névértéken. Mindkét emlékérméből ötezer példányt bocsátanak ki, az ezüstből tükörfényes, a réz- és nikkelötvözetből készült változatból pedig selyemfényes kivitelben. Az emlékérméket Kósa István, az MNB tavaly nyugdíjba vonult fővésnöke tervezte.

Az 1867-es kiegyezés szinte párhuzam nélküli eredményeket hozott a magyar történelemben, fontos, hogy erre a történettudomány világán kívül is emlékezzünk - hangsúlyozta Varga Benedek, a múzeum főigazgatója. Kiemelte: az emlékérmek fontos részét képezik a legújabbkori magyar történelmi emlékezetnek.

Mint fogalmazott, a magyar történetszemléletben két nagy hagyomány figyelhető meg, az egyik a nemesség hagyománya, amely Buda 1541-es elestétől 1848-ig szabadságharcok soraként értelmezi a magyar történelmet.

A másik, gyakran elfelejtett hagyomány szerint az 1711-es szatmári békétől kezdve 50-60 évenként olyan kiegyezések követték egymást a magyarság és a Habsburg-dinasztia viszonyában, amelyek mindig fellendüléshez vezettek - fűzte hozzá Varga Benedek, aki szerint ezeknek a megegyezéseknek a sorából is kiemelkedik az 1867-es.

Az 1867-es kiegyezésről a mai napig megy a vita, amely mindig visszatér Kossuth Lajos kritikájára, aki híres Cassandra-levelében elszakadt az adott történelmi pillanattól, és egy mélyebb, átfogó összefüggésre hívta fel a figyelmet: sosem szabad olyan helyzetbe kormányozni a nemzetet, amely kiveszi a kezéből a lehetőséget jövője alakítására - mondta el Csorba László történész, az emlékérme tematikai szakértője.

Kossuth ugyanis úgy látta, kora alapvető eleme a törekvés a nemzeti önrendelkezés megteremtésére. Mivel a kiegyezés kizárja a többi nemzetet a birodalom vezetéséből, szükségképpen a Habsburg-állam széthullásához fog vezetni. Magyarország pedig ekkor egyedül marad az ellenséges nemzetek körében - idézte fel az 1848-49-es szabadságharc vezető politikusának gondolatait Csorba László.

Tóth Csaba történész a kiegyezést követő koronázási szertartásra megjelent emlékérmékről, köztük a nagyméretű arany felajánlási érmékről adott elő. Utóbbiakat négy példányban készítették el, a hagyománytól eltérően a latin mellett magyar nyelvű feliratok is megjelentek rajtuk.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Az 1867-es kiegyezésre emlékező ezüstérmét bocsátott ki az MNB Az 1867-es kiegyezésre emlékező ezüstérmét bocsátott ki az MNB
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!