Budapesti koncerttel kezdődik a Bach Mindenkinek Fesztivál

Kultúra, 2020.09.16

A Nemzeti Filharmonikusok hangversenyével kezdődik szerdán a Bach Mindenkinek Fesztivál a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.

Kovács Zalán László tubaművész, a fesztivál igazgatója a műsorban elmondta, hogy a szerdai koncerten Takács-Nagy Gábor vezényletével kantáták, oratórikus és zenekari művek részletei is elhangzanak.

Szombaton az Eiffel Műhelyházban a Magyar Állami Operaház Zenekarát hallhatja a közönség, szeptember 21-én Sárospatakon a Miskolci Egyetem Vonószenekara és Vegyeskara szólaltatja meg Bach műveit.

Az ingyenes komolyzenei rendezvénysorozat december végéig várja a közönséget többek között szabadtéren, koncerttermekben, templomokban.

A rendezvény szervezői a jótékonyságnak is fontos szerepet szánnak, így a résztvevő közönségnek lehetősége lesz, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítványt támogassa.

A fesztivált idén márciusban rendezték volna meg a tervek szerint a Kárpát-medence több mint 120 településén, a szeptember 16-i koncertnek Dunaszerdahely adott volna otthont.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!