CAFe Budapest - Heidi Vogel és az Anima közös utazása

Kultúra, 2017.10.18

Heidi Vogel, a kiváló brit dzsesszénekesnő és az Anima Sound System, a hazai elektronikus színtér alapcsapata szombaton a CAFe Budapest fesztivál keretében az Akváriumban közös koncertet ad.

Prieger Zsolt, az Anima alapítója, zeneszerzője az MTI-nek elmondta: a Jerusalem, My Love című produkció tele van héber és közel-keleti hatással, zenei motívummal, gospellel, istenélménnyel.

"Ez egy zsidó-keresztény koncept, ami szól a kísérletezésről is, de ugyanúgy a biblikus istenhitről nem hagyományos színpadi eszközökkel, vetítéssel kiegészítve. Az Anima zenei és spirituális kísérleti utazásban van, nemhogy nem erőltetett, ha bibliai zsoltár hangzik fel a színpadon vagy Ferenc pápa szövege szól egy techno-alapon, hanem teljesen kompatibilis velünk" - fejtette ki Prieger Zsolt.

A produkció sztárvendége Heidi Vogel brit énekesnő, aki a világhírű londoni nu-jazz, elektronikus zenei formáció, a Cinematic Orchestra hangja és az Anima Sound System 2006-os lemezén, a We Strike!-on már énekelt egy számot, az Open Your Eyest.

Heidi Vogel az MTI-nek elmesélte, hogy annak idején a magyar Dj Zulu mutatta be neki Prieger Zsoltot.

"Rögtön megtetszett az Anima stílusa, a koncepció, az a megközelítés, hogy különféle zenei fúziókban gondolkodnak. Flottul ment a közös munka, volt néhány közös koncertünk Budapesten és Londonban is 2006 táján. Azóta csak ritkán beszéltünk, de Zsolt idén tavasszal küldött egy e-mailt, hogy a CAFe Budapest fesztivál felkérésére csinálják ezt a projektet és megkérdezte, érdekelne-e egy olyan munka, amelyben gospel, spirituális zene meg a szabadságról szóló történetmesélő dalok is vannak. Nagyon érdekesen hangzott és persze, hogy igent mondtam!" - idézte fel Heidi Vogel.

A brit előadó tíz éve énekel a Cinematic Orchestrával. Mint elmondta, nyáron számos európai fesztiválon felléptek, júliusban például a Montreux Jazz Festivalon. Hozzátette: a csapat következő albuma várhatóan jövőre jön ki.

Az énekesnőt a kritikusok is a legkiválóbbak közé sorolták az elmúlt tíz évben. Arra a felvetésre, milyen műfajban és stílusban érzi a leginkább otthon magát, Heidi Vogel azt emelte ki, hogy számára a dzsessz a legfontosabb, de nem a műfaj hagyományos, hanem a kísérletező, útkereső vonala. "Azokat a dzsesszénekeseket szeretem, akik kifinomult módon közelítenek a zenéhez, például a néhai Betty Cartert, akinek csodáltam szabad improvizációit" - mondta az énekes.

Szólólemeze, a Turn Up the Quiet négy évvel ezelőtt jelent meg, a folytatás szintén jövőre, 2018 vége felé érkezhet. "Spirituális, vokális dzsessz lesz, némi világzenei fűszerezéssel".

"Az Akvárium Klubban elhangzik a tizenegy éve rögzített Open Your Eyes is, de más előadásmódban és ritmikával. Ősbemutatóját tartjuk a Kawanah című új közös dalunknak, amely egyrészt prédikátor szöveg, másrészt körbejárja a szándék jelentésű Kawanah szót filozófiai és zenei értelemben, miközben dübörög az elektronika" - jegyezte meg Prieger Zsolt.

Az idén ismét új arcokkal felálló Anima Sound Systemben szerepel Mushu Israel is, aki zenekarával tavaly bejutott A Dal döntőjébe. Prieger Zsolt vele kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy öntörvényű művész, kiváló frontember és szerzőtárs, akinél sohasem lehet tudni, mit fog tenni a színpadon. Szintén az Animával énekel a Magyarországon élő, a Chalaban együttessel ismertté vált marokkói Said Tichiti, valamint Telma Lincoln, aki több formációban is kipróbálta magát az elmúlt időkben Budapesten.

"Mushu és Said párosában a marokkói meditációs gyökerek és az etióp-zsidó lázadó attitűd egyesül, miközben mindketten spirituális emberek. Telmának a CAFe Budapest-koncert lesz a premierje az Animában, de hosszú távra tervezek vele" - fogalmazott Prieger Zsolt az MTI-nek.

A jövőre 25 éves Anima a tervek szerint lemezen is megjelenteti a Heidi Vogellel közös Jerusalem, My Love produkció anyagát. A csapat egy Bob Dylan dalait feldolgozó albumra is készül, valamint egy olyan lemezre, amelyen más előadók fognak Anima-számokat játszani. "A Dylan-projekt keretében azokat a dalokat veszem elő, amelyeken felnőttem. Több számot rögzítettünk már, olyan is van, amelyen én fogok énekelni, de lesz rajta vonósnégyes és egyéb furcsaságok".

Az Anima Sound System 1993-ban alakult Szombathelyen, Prieger Zsolt mellett Németh Gergely és Prieger Szabolcs játszotta a legfontosabb szerepet az évek során. A zenekar eddig tizenegy stúdióalbumot készített. Állandóan változó stílusú produkcióik különlegességét elsősorban a játékosság, a zene színes szövete, a stílusok keveredése adja. Az Anima modern elektronikus tánczenét játszik, de a reggae és a dub, a hiphop és a pop, a hagyományos dalok és a zenei kísérletek, az erdélyi magyar és a zsidó népzene is jellemzi a csapatot, amelyhez rengeteg rádiós és klipsláger - például a '68, a Tedd a napfényt be a számba!, a Csinálj gyereket! - fűződik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!