Csukás István művéből készült mesejátékot mutat be a Zichy Szín-Műhely

Kultúra, 2018.04.17

Csukás István művéből készült zenés mesejátékot mutat be Utazás a szempillám mögött címmel a Zichy Szín-Műhely május 10-én a budapesti Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban.

A Zichy Szín-Műhely Csukás István 40 éve írt, a fővárosban még sohasem játszott regényének új színpadi feldolgozását tűzi műsorra - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakjának, Csukás Istvánnak egy kevésbé ismert zenés mesejátékát az író szakmai támogatásával állítják színpadra, hogy az ifjúság megismerje a Mirr-Murr, a Pom Pom meséi vagy a Süsü, a sárkány mesefiguráit teremtő szerző világát.

A közleményben Csukás Istvánt idézik, aki szerint "a gyerekközönség hálásabb és érzékenyebb, mint a felnőtt, bár sokkal nagyobbat lehet bukni is, hiszen a gyerek kiköpi azt, amit nem szeret".

A közleményben Dolmány Attila rendezőt is idézik, aki elmondta, hogy az álomdramaturgiára épülő különleges mesejáték minden generáció gyermeki énjéhez szól. Csukás István olyan karaktereket formált, amelyek mindenhol a tisztesség, a becsület, az emberség, a szeretet mérvadó figurái. "Ezért is választottam ezt a réginek tűnő, de a mai napig aktuális mesét újra, modernebb kivitelezésben, de régi értékek megtartásával. Szeretném megmutatni a mese örök, halhatatlan erejét" - fogalmazott.

A mesejáték egy magányos kisfiúról, Lackóról szól, aki elgurult üveggolyóját hiába keresve, elalszik. Az üveggolyó álmában is gurul, és Lackó a keresése közben sok mindennel találkozik. Álmában különös lények szólítják meg, szobája tárgyai szokatlan alakot öltenek, nyílnak, dőlnek, felemelkednek, átlátszanak. Végül a megtalált üveggolyó örök barátokat szerez, akik ugyan csak az álomban elérhetők, de létezésük a valóságot teszik elviselhetőbbé, teljesebb emberré formálva a kisfiút - olvasható a darab ismertetőjében.

A főbb szerepeket kettős szereposztásban Bacsa Ildikó és Gosztola Adél, valamint Tarján Péter, Maday Gábor, Koltai Vivien, Makofka Blanka és Bartus Marcell játssza, a főszerepet pedig Rubóczki Márkó alakítja. A jelmeztervező Papp Janó, a zeneszerző Szitha Miklós, a Talamba Ütőegyüttes vezetője.

A Zichy Szín-Műhely lelkes fiatal művészek összefogásával létrejött összművészeti alkotóműhelyként működik. Feladatuknak tekintik, hogy a jövő nemzedékét nyitottá tegyék a művészetek, a színház és a magyar irodalom iránt. Utazó színházként az egész Kárpát-medencében jelen vannak. Az alkotóműhely Arany Balladák másképp című produkcióját A színház az iskolákba megy elnevezésű programsorozat keretében eddig számos iskolában és művelődési házban bemutatta, Díszítők címmel pedig kortárs darabot is színpadra állítottak. A színműhely bemutatóihoz az Emmi és az NKA által kiírt pályázatokból nyert támogatást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!