Esztergályos Máté: a magyar dzsessz legjavát kínáljuk

Kultúra, 2024.08.30

A Szakcsi Rádió célja, hogy a magyar dzsessz legjavát kínálja - jelentette ki a rádió főszerkesztője a nyár utolsó hétvégéjén Salföldön rendezett háromnapos dzsesszfesztivál pénteki koncertje előtt a közmédiának nyilatkozva.

Szakcsi Rádió dzsesszfesztivál Salföldön Esztergályos Máté elmondta: amikor elindult a Szakcsi Rádió, még nem is sejtették, hogy néhány hónappal később egy háromnapos fesztivált tudnak elindítani.

A rendezvényt Gőz László, a Budapest Music Center alapítója segítségével sikerült megszervezni Salföldön, amelyen a dzsessz különféle alfajait mutathatják be a közönségnek. A pénteki este fellépői experimentális dzsesszt játszanak, míg a csütörtöki és szombati napon populárisabb zenével készültek - tette hozzá.

Esztergályos Máté közölte: a salföldi Káli Fecske Étterem és Kulturális Központ nagyon bevált, meghagyja a műfaj intimitását, mégis szabadtéren, a Balaton közelségében tarthatják a koncerteket.

Kitért arra is, hogy szeretnék ezentúl minden évben megszervezni a Szakcsi Rádió Jazz Fesztivált. Megjegyezte: tervezik rádiójuk repertoárját is bővíteni, még több dzsesszzenészt, -kedvelőt bevonni és megszólaltatni.

Szintén fontosnak tekintik a fiatal tehetségek felfedezését, bemutatását és útjuk gondozását. A Küldd be a dalod! felhívásuk is népszerű volt, a program első öt nyertesét már kihirdették, hamarosan a következő ötöt is bejelentik - tájékoztatott Esztergályos Máté.

A Szakcsi Rádió főszerkesztője kiemelte: a pénteki teltházas est is visszaigazolás arra, hogy szüksége van a közönségnek a dzsesszre, és egy olyan platformra, ahol a magyar dzsessz van fókuszban, de hallhatnak nemzetközi művészeket is.

A közmédia április végétől hallható online dzsesszrádiójának rendezvényén, a Szakcsi Rádió Jazz Fesztiválon a nyitóestén a Stankiewicz - Fekete-Kovács Quintetet, pénteken a Lukács Miklós - Szakcsi Lakatos Róbert Duót, illetve két ikonikus dzsesszzenész kollaborációjaként a Borbély - Dresch Quartetet hallhatta a közönség, míg a zárónapon a Balázs Elemér Group lép fel.

A Szakcsi Rádió műsora az egész ország területén ingyenesen elérhető, az augusztus végi fesztivált is élőben közvetítik, így a rádióhallgatók is élvezhetik a koncerteket. A helyszínen rögzített előadások a Bartók Rádióban egy későbbi időpontban lesznek hallhatók felvételről.
(MTI)

Galériánk

Szakcsi Rádió dzsesszfesztivál Salföldön Szakcsi Rádió dzsesszfesztivál Salföldön Szakcsi Rádió dzsesszfesztivál Salföldön Szakcsi Rádió dzsesszfesztivál Salföldön Szakcsi Rádió dzsesszfesztivál Salföldön Szakcsi Rádió dzsesszfesztivál Salföldön Szakcsi Rádió dzsesszfesztivál Salföldön Szakcsi Rádió dzsesszfesztivál Salföldön
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!