Folytatódnak a Metropolitan Opera közvetítései az Urániában

Kultúra, 2024.04.26

Folytatódnak októbertől a New York-i Metropolitan Opera közvetítései az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelynek kínálatában nyolc új előadás, Offenbach, Mozart, Beethoven, Puccini, Richard Strauss, Verdi és Rossini örökzöld művei mellett egy kortárs darab, Jeanine Tesori Grounded című operája is helyet kapott.

A Metropolitan Opera Live in HD közvetítéseinek 2024/25-ös programjában a nézők új rendezésben láthatják New Yorkból Verdi Aidáját és Strauss Saloméját is, olyan művészek előadásában, mint Lise Davidsen, Angel Blue, Piotr Beczala, Peter Mattei, Quinn Kelsey vagy Kutasi Judit és Kálmán Péter - áll a filmszínház pénteki közleményében.

Az évadot október 5-én Offenbach műve, a Hoffmann meséi nyitja. A főszerepet a francia tenor, Benjamin Bernheim alakítja, három egykori szerelmét pedig Erin Morley, Pretty Yende és Clémentine Margaine. Az előadást Marco Armiliato vezényli.

Október 19-én a kétszeres Tony-díjas zeneszerző, Jeanine Tesori kifejezetten a Met számára írta Grounded című új operáját. A kortárs mű Michael Mayer LED-képernyőket és légifelvételeket is használó rendezésében kerül színpadra, története pedig a 21. századi háború etikai és pszichológiai problémái körül forog. Főhőse, Jess első vonalbeli vadászpilóta, aki váratlan terhessége miatt kikerül a pilótafülkéből, és a földre kényszerülve drónokkal vesz részt a támadásban. A főhőst Emily D'Angelo, az opera egyik fiatal művésze személyesíti meg.

Az évad kiemelkedő eseményei közé tartozik a norvég szoprán, Lise Davidsen visszatérése aki először november 23-án lesz látható Puccini Tosca című operájának címszerepében. Freddie De Tommaso tenor mint Cavaradossi tűnik fel, Quinn Kelsey bariton pedig Scarpia rendőrfőnökként látható.

Az Urániában már hagyomány, hogy karácsony körül minden évben levetítik A varázsfuvola 2006-os felvételét. Idén december 26-án lesz látható Mozart művének rövidített, ifjúsági előadása, amelyben Miklósa Erika énekli az Éjkirálynő szerepét.

Verdi Aidájával 2025. január 25-én folytatódik a sorozat Michael Mayer látványos új rendezésével, amelyben Kutasi Judit Amneris egyiptomi hercegnőt alakítja. A temesvári születésű mezzoszoprán Verdi A végzet hatalma című dalművében az idén debütált a Metropolitan Operában. Az Aida főbb szerepeit Kutasi Judit mellett Angel Blue, Piotr Beczala, Quinn Kelsey és Dmitrij Belosszelszkij éneklik.

Március 15-én Beethoven Fidelióját közvetítik, amelyet Jürgen Flimm rendező a jelenkorra adaptálva, mai környezetbe helyezett. A darab főhősnőjét Lise Davidsen alakítja.

Két, Baumarchais-vígjátékból készült klasszikus opera is része a programnak. A Figaro házassága, Mozart operája április 26-án lesz látható Michael Sumuel basszbaritonnal a címszerepben és az angol Richard Eyre rendezésében.

Új produkcióként, húsz év után tér vissza a Met színpadára Richard Strauss Saloméja. Claus Guth rendező viktoriánus környezetbe helyezi a bibliai tárgyú történetet, amelynek május 17-i közvetítésén a dél-afrikai Elza van den Heever szoprán énekli a címszerepet, Keresztelő Szent Jánost pedig Peter Mattei bariton alakítja.

Az évad utolsó operája a másik híres Baumarchais-adaptáció, A sevillai borbély, Rossini műve lesz. Bartlett Sher csaknem húszéves rendezése május 31-én új szereposztásban, az olasz Giacomo Sagripanti vezényletével kerül színre. Bartolo doktort Kálmán Péter énekli, Rosina szerepében pedig az orosz-kirgiz mezzoszoprán, Aigul Akhmetshina lesz látható.

Az Uránia honlapján meghirdetett élő és ismétlő előadásokra május 7-én kezdődik a jegyárusítás. Minden darab angol és magyar felirattal látható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!