"Tanító volt a szó legnemesebb értelmében: a világ szinte minden magyar közösségéhez ellátogatott, a legkisebb falvakba és a legtávolabbi városokba is elment, hogy eleven szavával, tréfáival és szelíd példájával mutassa meg, hogy a kultúra nem luxus, hanem létszükséglet" - fogalmazott Szabó T. Anna, aki gyerekkora óta ismerte a költőt.
Hozzátette, a gyerekeket ugyanúgy meg tudta szólítani, mint a könyvtől elbitangolt felnőtteket és az olvasáshoz visszacsábult időseket, mindenkihez volt egy jó szava, egy mosolya, egy története.
"Ő, aki fiatalon titokban felpróbálta Arany János kalapját, idős korára megélte, hogy hívei padot állítottak neki az Aranyról elnevezett metróállomáson. Zavarta ugyan, hogy még életében megdicsőült, mégis örült a feléje áradó szeretetnek" - idézte fel a József Attila-díjas költő.
"Generációk nőttek fel az írásain, amelyek tiszta forrásból, a népdalok és a népmesék ősi rétegeiből törtek elő. Tudta, hogy a nyelv szépsége, a jó vers és az igazi mese a lélek szomját oltja, ezért Benedek Elek emlékére saját kezdeményezéséből több helyen is felállíttatta Elek Apó kútját, és megalapította a csodálatos budapesti Mesemúzeumot" - fogalmazott.
"Ahogy egyik szövegében írja: a jó kútnak olyan a vize, hogy a görbék, ha isznak belőle, utána kiegyenesednek. Kányádit olvasni: tartásjavító gyakorlat" - tette hozzá Szabó T. Anna.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!