Leégett egy 16. századi fatemplom Csehországban

Kultúra, 2017.08.02

Leégett szerdára virradóra egy 16. századi fatemplom a morva-sziléziai Trinec város peremén. A rendkívüli értékű műemlék gyakorlatilag megsemmisült - jelentette be Petr Kudela, a morva-sziléziai tűzoltóság szóvivője szerdán.

A konkrét anyagi kár több tízmillió korona, míg a történelmi és művészeti érték felbecsülhetetlen - olvasható az ostrava-opavai egyházmegye közleményében. A közlemény szerint elképzelhető, hogy a jövőben felépítenék a fatemplom hű mását, ahogy ez korábban a közeli Ostrava egy szintén leégett fatemploma esetében történt. Mindkét templom a nemzeti kulturális örökség részét képezte.

Kazimierz Plachta plébános, akihez a most leégett templom is tartozott, azonban úgy vélte: talán jobb lenne, ha a faépítmény helyett falazott templomot építenének.

"Krakkóban egy fatemplom háromszor égett le. Kétszer újjáépítették, de harmadszorra csak egy kisebb mását készítették el. A régi templom alapján azonban tartós anyagokból felépítettek egy új templomot - mondta a pap újságíróknak. Ha mi most újra fából építünk templomot, kitesszük magunkat annak a veszélynek, hogy esetleg újra leég. A kockázat nagy." Bár a templom gyakorlatilag porrá égett, a mellette álló fakeresztnek szinte semmi baja. "A lángok csak megperzselték. A tűzoltók szerint csoda, hogy megmaradt" - hangoztatta a plébános.

A közeli Ostravában 2002-ben vált a lángok martalékává egy hasonló jellegű 16. századi fatemplom. A rendőrség megkezdte a tűzeset kivizsgálását. Lenka Sikorová szóvivő szerint a szándékos gyújtogatás sem kizárt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!