TV műsor

Lengyelországi turnéra indul a Magyar Állami Népi Együttes és a Rajkó Művészegyüttes

Kultúra, 2017.10.12

A Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében öt helyszínen lép fel a Magyar Állami Népi Együttes és a Rajkó Művészegyüttes Lengyelországban október közepén.

A Magyar Állami Népi Együttes kifejezetten a lengyelországi fellépésekre dolgozta át a már három éve nagy népszerűségnek örvendő Megidézett Kárpátok című előadását, amely a magyar színpadi néptáncművészet történetében először, egy antológia keretében mutatja be a magyarok, gurálok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját; egyszerre megjelenítve mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és azt is, ami egyedi, nemzeti sajátosság - tájékoztatta a Balassi Intézet az MTI-t.

A Magyar Állami Népi Együttes tánckarával és zenekarával közreműködik Kubinyi Júlia és Bősze Tamás. Zenei szerkesztő Pál István Szalonna, rendező-koreográfus Mihályi Gábor. A gurál programelemekkel színesített előadást Lengyelországban öt helyszínen (Sosnowiec, Kielce, Otrebusy, Rzeszów, Lublin) láthatja a közönség.

Október 12-én ugyancsak lengyel fellépésekre indul a Rajkó Művészegyüttes. Az ismertető szerint az idén 65 éves, számos kitüntetéssel büszkélkedő zenekar a Kodály-emlékév tiszteletére összeállított műsorral lép színpadra Nowy Saczban, Krakkóban, Slupskban, Lesznóban, Torunban és Szczecinben. A programban Kodály művei közül felcsendül a Kállai kettős, a Háry-toborzó és a Galántai táncok is. A vendégszereplés második állomásaként a Húzd rá, cigány! című kiállítás megnyitóján játszanak majd a krakkói Galícia Múzeumban október 14-én. Ezt követően az együttes Lengyelország északnyugati régiójában áll színpadra.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!