Meghirdették a Central European String Quartet nemzetközi zeneszerzőversenyét

Kultúra, 2020.01.14

Miranda Liu hegedűművésznő és kvartettje, a Central European String Quartet meghirdette nemzetközi zeneszerzőversenyét, amelyre a nevezéseket április 10-ig várják.

A kiírásra bármely korú és tapasztalatú zeneszerző beadhat pályamunkát. Az elbírálás anonim, a zsűri munkájában a kvartett tagjai mellett Tihanyi László Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző is részt vesz - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Jelentkezni a nevezési lap kitöltésével és a nevezési díj befizetésével lehet 2020. április 10-ig. A verseny díjazottjai anyagi elismerésben is részesülnek.

A versenyre 2018-ban 25 országból összesen 75 pályamű érkezett, amelyből a kvartett a 2018/19-es évadban háromszor is műsorára tűzte a nyertes pályaművet, Leonardo Mezzalira Quartetto del pulsare e dell' affiorare című kompozícióját.

Sikerrel szerepelt két hazai szerző is a rangos nemzetközi mezőnyben: Zámbó Jonatán 14 bagatell című művével 3. díjat nyert, Balogh Máté pedig kiérdemelte a zsűri egyik különdíját, a Zeneakadémia Alapítvány Díjat.

A versenyt alapító kvartett célja többek között az, hogy reflektorfénybe állítsa a mai zenét és az élő zeneszerzőket, valamint támogassa a vonósnégyes repertoárjának szélesítését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!