MITEM - Silviu Purcarete rendezésében látható a Faust a fesztiválon

Kultúra, 2017.04.27

A Nagyszebeni Radu Stanca Színház a Silviu Purcarete által rendezett Faust című előadásával szerepel a IV. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM); a Nemzeti Színház fesztiváljának keretében csütörtökön és pénteken este látható a produkció az Eiffel-csarnokban.

Az Eiffel-csarnok belső terét külön a nagyszebeni társulat előadásához alakították át - olvasható a Román Kulturális Intézet MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a vendégelőadást, amely a budapesti nemzetközi színházi fesztivál egyik legnagyobb várakozással övezett produkciója, a Budapesti Román Kulturális Intézet támogatja.

Az csütörtöki előadást közönségtalálkozó követi, pénteken 15 órakor pedig a Nemzeti Színházban Faust avagy Silviu Purcarete költői színháza címmel kerekasztal-beszélgetést tartanak. A rendezvényen részt vesz Silviu Purcarete, az előadás rendezője mellett Helmut Stürmer díszlettervező, Vasile Sirli zeneszerző, Lia Mantioc jelmeztervező és Constantin Chiriac, a Nagyszebeni Radu Stanca Színház igazgatója.

Az előadás elsősorban Faust és Mefisztó sajátos viszonyára koncentrál. A rendező már a tervezési fázisban több színésszel dolgozott az ideális páros megtalálása érdekében. A budapesti előadáson a főszerepekben Bács Miklós (Faust) és Ofelia Popii (Mefisztó) lép a közönség elé.

A produkció bemutatóját 2007. szeptember 19-én tartották egy nagyszebeni volt ipari csarnokban. A Faustot több nemzetközi fesztiválra hívták meg az évek során, az előadást eddig 160 alkalommal játszották és mintegy 56 ezer nézőt vonzott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!