Növekedett a pályázói kedv a felfedező kutatásokban

Kultúra, 2016.04.12

Az elmúlt évhez képest 18 százalékkal, 2014-hez képest pedig 29 százalékkal érkezett több pályázat idén a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felfedező kutatásokat ösztönző pályázati felhívására.

Az idén jelentősen bővült, hét milliárd forint keretösszegű K_16 pályázatra március 17-ig lehetett benyújtani projektjavaslatokat - írja keddi közleményében a hivatal.

Négy tudományterületi csoportban összesen 1145 kutatói kezdeményezésű témapályázat érkezett, amelyek összesített támogatási igénye csaknem 34 milliárd forint. Ez az elmúlt évhez képest 42 százalékos, 2014-hez viszonyítva pedig 62 százalékos emelkedést jelent. A keretösszeget figyelembe véve a pályázók alapkutatási projektjeinek ötöde kaphat támogatást az NKFI Alap forrásaiból.

Idén a 40 évesnél fiatalabb pályázók száma mintegy két és félszeresére emelkedett, ami az összes benyújtott pályázat 22 százalékát teszi ki. Ennek hátterében többek között az áll, hogy idén a posztdoktori jellegű kutatásokra is a K_16 felhívás keretében lehetett pályázni.

A kutatói kezdeményezésű témapályázatok 2016-os felhívásában az NKFI Hivatal 48 millió forintra növelte az egy pályázó által elnyerhető támogatás maximális összegét, valamint jelentősen megváltoztatta a költségtervre vonatkozó korábbi szabályokat is. Ezek a módosítások a pályázatok költségigényének jelentős átrendeződéséhez vezettek, ami a különböző tudományterületeken eltérő módon jelentkezett: a bölcsészet- és társadalomtudományok területén elsősorban a személyi költségek jelentősek, az élet- és természettudományok területén ugyanakkor a dologi kiadások dominálnak. A beruházások költsége továbbra is a tervezett összköltség tíz százaléka alatt marad az összes tudományterületen, pedig a kiírás lehetőséget biztosítana ennél nagyobb mértékű beszerzés tervezésére is.

Idén is az orvosi tudományok és a biológia területén kérik a legnagyobb támogatást a pályázók, a támogatási igény az elmúlt évekhez viszonyítva azonban a természettudományok és az agrár területen növekedett a legjobban. Továbbá az előzetes adatok alapján az is megállapítható, hogy a költségtervek a benyújtott kutatási tervekkel összhangban vannak, a nagyobb mozgástér nem vezetetett irreális költségtervezéshez.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!