TV műsor

Nyárra megújulhat a szigligeti vár

Kultúra, 2020.04.28

Nyárra megújulhat a szigligeti vár, fejlesztik a település strandját is. A járványhelyzet elmúltával, lehetőség szerint még a nyáron szeretnének látogatókat fogadni - közölte kedden az MTI-vel a település polgármestere.

Balassa Balázs (független) elmondta, hogy 530 millió forintból újul meg a település vára, a tavaly kezdett fejlesztésből 60 millió forintot az önkormányzat biztosít.

Felújítják a várkaput, vizesblokkot építenek, a vár felső részében lévő épületek többsége fölé tető kerül, ahol kiállítótereket hoznak majd létre, több mint 600 köbméter kőfalazatot emelnek, a palotaszárny téglaboltozatot kap. Az épület Bencés tornya kétszintessé vált, több helyen deszkaburkolatos átjárók, közlekedők épültek - mondta a polgármester.

A kialakítandó interaktív kiállítóterekben a látogató megismerhetik a középkori vár mindennapjait, Szigliget és a vár birtokosait, az építés történetét, a harci eszközöket, fegyvereket, valamint a Balaton-felvidék végvárrendszerét, a végvári harcokat - tette hozzá.

A polgármester beszélt arról is, hogy a palotaszárnyban egy vetítőhelyiséget alakítottak ki, ahol egy animációs film segítségével a vár építésének mozzanatait követhetik nyomon a látogatók.

A vár történetéről szólva felidézte: a tatárjárás után IV. Béla a Bencés Apátságnak ajándékozta az északi part egyik félszigetét, hogy várat építsenek rajta. A felső vár 1260-ban készült el és az évszázadok folyamán tovább bővült. A török soha nem foglalta el a várat, amelynek sok ismert kapitánya volt, köztük Török Bálint és Palonai Magyar Bálint.

Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, már a nyár folyamán látogatható lesz a vár, az év végére pedig az interaktív kiállítás is fogadja majd a látogatókat - jegyezte meg a polgármester.

Elmondta azt is, hogy a település strandját is felújítják, bővítik a játszóterét és az öntözőrendszerét, ezer négyzetméteren gyepszőnyeget fektetnek le, kicserélik a parti lépcsőket, mozgáskorlátozottakat segítő beemelő rendszert helyeznek ki, és téliesítik a vizesblokkokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!