Országos fafaragó konferenciát rendeznek Zalaegerszegen

Kultúra, 2018.05.24

Háromnapos országos fafaragó konferencia kezdődik pénteken Zalaegerszegen és kiállítás nyílik a faműves pályázatra beküldött munkákból.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervezésben zajló konferencia és kiállítás központi témája a tárgyalkotó népművészet megújítása a természetes anyagok - szaru és a csont - felhasználásával.

A tárgyalkotó népművészeti mozgalomban évek óta szinte minden a hagyományok megújításáról szól. A fafaragóknál - akik a fa mellett csonttal és szaruval is foglalkoznak, amelyhez egyébként egyre nehezebb hozzájutni - ez a terület megerősítésre vár - mondta el Skrabut Éva, az egyesület elnöke az MTI-nek.

A konferencián a természetes anyagokra - a szarura és a csontra - szeretnék ráirányítani a figyelmet. A mestereket abban is segítik, hogy tudásukat át tudják adni az utánpótlásnak.

A zalaegerszegi találkozóra az ország minden tájáról érkeznek fafaragók. A programok több helyszínen zajlanak: a Deák szakközépiskolában és a Gébárti Kézművesek Házában mesterség bemutatókat tartanak. A népművészet mesterei és a népi iparművészek többek közt a csontberakást, szarudíszítést, a szaru edények, szaruláncok készítését, a csontos karcolás technikáját mutatják be.

A Keresztury művelődési központban előadásokat tartanak. A témák közt szerepel egyebek mellett az alapanyag a díszítmény és funkcióváltása váltása a mai szaru tárgyakon. Bemutatják a szaru és csont felhasználását a hagyományos kézműiparban, valamint a tradicionális kézműves technikák alkalmazását a mai használati tárgyakon.

Az országos találkozóra a fafaragók "batyujukban" magukkal hozzák a legszebb, legművesebb munkájukat is. A tárgyakat a konferencia utolsó napján, a "Ki mit hozott a batyuban" elnevezésű program keretében közösen elemzik.

Az országos faműves pályázatra beérkezett alkotásokból pénteken nyílik kiállítás a Keresztury művelődési központban. A "Megújítási törekvések a szaru és a csont felhasználásával a tárgyalkotó népművészetben" címmel kiirt pályázatra 23 alkotó 152 pályamunkát nyújtott be. A tárlat anyaga a csont ékszerektől, az asztali és fali tárolóedényeken keresztül, a kanászkürtig és cégérig mutatja be a csont és szaru mai felhasználási lehetőségeit.

A kiállítás június 24-ig tekinthető meg Zalaegerszegen, a pályamunkákat szeptemberben Budapesten, Népi Iparművészeti Múzeumban mutatják be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!