Ősbemutatóra készül az Örkény Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad

Kultúra, 2024.04.27

Ősbemutatóra készül az Örkény Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad: az ESCAPE - A Donkihóte-projekt című darab premierjét július 5-én tartják a Városmajorban - közölték a szervezők az MTI-vel.

"Kortárs társadalmi szélmalomharcaink a média- és tudatipar nyomása alatt, virtualitás versus valóság, generációs válság, játékszenvedély és gémervilág" - ilyen és ehhez hasonló témákból építkezik a két színház koprodukciójában készülő új magyar darab.

Az előadás szövegkönyvét Závada Péter, Varga Zsófia, valamint az előadás rendezője, Kovács D. Dániel jegyzi.

A közleményben a rendezőt idézik, aki elmondta: kiindulási pontként Cervantes Don Quijote-ját választották, és megvizsgálták, hogy a kortárs popkultúrában hogyan jelenik meg az aktív, világot jobbítani akaró hős története. "Főszereplőnk nem a lovagregények, hanem a számítógépes játékok világába menekül egy olyan generációsnak mondható pánik elől, amelynek gyökere a kortársaim körében - és magamon is - tapasztalt felnőni képtelenség" - mondta a rendező.

A virtuális valóságba menekülés jelenik meg az előadás látványvilágában is. A Schnábel Zita tervezte díszlet a városi dzsungel hatását kelti, amelyben az utcakép valósághű elemei mosódnak egybe a számítógépes játékok látványát idéző vetítéstechnikával.

Újvári Bors és Fekete Máté médiadizájnerek kifejezetten az előadáshoz készítenek a történetnek megágyazó virtuális világot. Szintén a gémerek által ismert karakterekből és helyzetekből inspirálódnak a jelmezek, amelyek tervezője Nagy Fruzsina, valamint az előadás zenei világa is, amely Keresztes Gábor munkája.

A darabban az Örkény Színház társulatának kilenc színésze - Hajduk Károly, Tenki Réka, Borsi-Balogh Máté, Kókai Tünde, Nagy Zsolt, Zsigmond Emőke, Terhes Sándor, Vajda Milán és Jéger Zsombor - lesz látható.

A darabot a július 5-i bemutató után július 6-án és augusztus 13-án is játsszák a Városmajorban. A produkció a 2024/2025-ös évadban az Örkény Színházban lesz látható.

Bővebb információ az előadásrról a https://varosmajoriszinpad.hu/eloadasok/escape-a-donkihote-projekt-3/ linken érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!