Támogatják a kulturális örökség európai évének megrendezését az EP-képviselők

Kultúra, 2017.04.27

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadta azt a határozatot, amely 2018-at a kulturális örökség európai évének jelöli ki - közölte az uniós parlament sajtószolgálata csütörtökön.

A nagy többséggel elfogadott határozat mellé az uniós parlamenti képviselők 8 millió eurós (mintegy 2,5 milliárd forintos) támogatást szavaztak meg a közös történelmi tudat és identitás kialakítását segítő, az európai kulturális örökség védelmére irányuló év költségeihez.

Az Európai Bizottság tavaly tett javaslatot arra, hogy 2018-at a kulturális örökség európai évének nyilvánítsák. A tematikus év célja egyebek mellett az, hogy felhívják a figyelmet az európai kultúra sokféleségére és gazdagságára, előmozdítsák a kultúrák közötti párbeszédet és a társadalmi integrációt, illetve hangsúlyozzák a kulturális örökségnek a közös történelmi tudat és identitás kialakításában betöltött szerepét.

A bizottság azt szeretné, hogy a kezdeményezés mindenki számára hozzáférhetővé tegye az európai örökséget és arra ösztönözze az embereket, hogy részt vegyenek annak kezelésében és gondozásában.

A tájékoztatás szerint az európai év emellett kiemeli a kulturális örökség erős gazdasági szerepét is. Az ágazatában közvetlenül alkalmazott munkavállalók száma ugyanis meghaladja a 300 ezret, a kulturális örökséggel közvetetten összefüggő állások száma pedig 7,8 millióra tehető.

Az Európai Unió Tanácsa várhatóan májusban fogadja el hivatalosan a határozatot, azután kezdődhet a program megvalósítása.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!