Több mint 193 millió forint pályázati forrásról döntött az MMA

Kultúra, 2020.05.07

Több mint 193 millió forint pályázati forrást ítélt oda a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) civil és egyéb szervezetek művészeti programjainak megvalósítására.

Az MMA az elmúlt évekhez hasonlóan 2020-ban is 200 millió forintos keretösszegű nyílt pályázatot hirdetett művészeti területen működő civil és egyéb szervezetek számára művészeti programok megvalósítására.

A pályázaton idén is több mint hatszáz szervezet vett részt, a 308 sikeres pályázó összesen 193 millió 437 ezer 800 forintot nyert el vissza nem térítendő támogatás formájában. Ennek alsó határa ötszázezer, míg felső határa egymillió forint - közölte az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Az MMA által biztosított forrás segítségével így több száz új művészeti program valósulhat meg. A pályázat döntési listáját az MMA hivatalos oldalán lehet elérni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!