TV műsor

Több mint ötezren küldték el műveiket az Együtt a versben! pályázatra

Kultúra, 2020.04.29

Több mint ötezren küldték el verseiket a Kossuth Rádió és a Magyar Írószövetség Együtt a versben! című költészeti pályázatára - mondta el Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója az MTI-nek.

Közlése szerint a hétvégén lezárult pályázat nagyon sikeres volt, 5088 e-mail érkezett és akadt több olyan levél, amely 6-8 verset is tartalmazott. Hozzátette: a kezdeményezéssel, amelyhez a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) is csatlakozott, a karanténban született gondolatok megfogalmazására kérték a hallgatókat.

A pályázatra legfiatalabbként egy 10 éves diák és legidősebbként egy 92 éves rádióhallgató is beküldte verseit, érkezett alkotás egyebek mellett a Felvidékről, Erdélyből és Németországból is - fűzte hozzá Siklósi Beatrix.

Minden vers mögött egy emberi történet áll: az idősotthonban élő férfié, a 24 órás ügyelete után hazatérő orvosé, a gyermekét váró kismamáé és a szüleire emlékező versíróé - sorolta az alkotások témáit a csatornaigazgató, aki kiemelte: a költeményeket nem a pesszimista hangvétel jellemzi, nagy részük a reménységet sugallja.

A beérkezett műveket Erős Kinga kritikus, a Magyar Írószövetség elnöke; Rózsássy Barbara költő, a Magyar Írószövetség titkára és Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió programfőtanácsadója zsűrizi.

A verseket két kategóriában díjazzák: a Kossuth Rádióban a legjobbnak ítélt verseket színművészek mondják el a különböző műsorokban, valamint a Facebookon is megjelennek. A Magyar Írószövetség a legjobbnak ítélt amatőr alkotásokat értékes könyvcsomagokkal jutalmazza, a profik között az első helyezett pedig 100 ezer forintos díjazásban részesül. Az eredményhirdetés május 31-én lesz a Vasárnapi Újság című műsorban - közölte Siklósi Beatrix.

A csatornaigazgató a Kossuth Rádió hallgatóit rendkívül aktívnak jellemezte, hiszen azonnal reagálnak, ha a véleményüket kérdezik, játékra vagy együttgondolkodásra invitálják őket, ennek is köszönhető a pályázatra beérkezett kiemelkedően nagy számú vers.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!