Több mint 1,4 milliárd forintért újul meg a Szombathelyi Képtár

Kultúra, 2017.12.06

Több mint 1,4 milliárd forint pályázati támogatásból újulhat meg a Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a Szombathelyi Képtár épülete 2020 március végéig -  jelentették be szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen aláírták a projekt támogatási szerződését.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere elmondta: az épület 30 éve épült, az akkori előírásoknak megfelelő technológiával, napjainkra azonban már erősen felújításra szorul.

Felsorolása szerint a képtár kétezer négyzetméternyi kiállítótérrel, galériával, konferencia- és vetítőteremmel, gyermekfoglalkoztatóval, 10 ezer kötetes szakkönyvtárral, festményrestaurátor műhellyel rendelkezik, évente 15-20 időszaki kiállítást rendeznek az intézményben.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Szombathelyi Képtár gyűjteményének részét képezi egy 2500 darabos kortárs textilgyűjtemény, amelyek a Szombathelyen 1970 óta megrendezett nemzetközi textilbiennálék nyomán került a múzeumba.

A polgármester szavai szerint felújítják az épület homlokzatát, épületgépészetét, elektromos rendszerét, de teljesen megújulnak a belső terek, sőt az épület előtti park és zöldterület is.

Közölte: a támogatási szerződés aláírását követően megkezdődhet a tervezés, majd közbeszerzési eljárással a kivitelező kiválasztása, a tényleges építési munkálatok pedig valamikor jövőre indulhatnak.

Hozzátette: terveik szerint a munkálatokat megpróbálják úgy időzíteni, hogy minél rövidebb időre kelljen a képtárat bezárni.

Puskás Tivadar szólt arról is, hogy a Modern Városok Program keretében 300 millió forint áll majd rendelkezésükre a volt Éva-malom átépítésére, ahol a Schrammel-gyűjteményt helyezik el és mutatják be állandó kiállítás formájában.

A polgármester szavai szerint azzal, hogy az Iseumot már korábban felújították, most pedig megújul a képtár és új kulturális funkciót kap az Éva-malom épülete, létrejön Szombathelyen az a jelentős turisztikai vonzerővel bíró "múzeumi negyed" amely a városfejlesztési tervekben szerepelt.

Koczka Tibor (Fidesz) Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere a sajtótájékoztatón az hangsúlyozta: Szombathelynek jó esélyei vannak az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére, szavai szerint a bőség zavarával küzdenek a pályázati anyag összeállításánál, annyi a megmutatni való érték.

Magyarné Vadász Irén, a Magyar Államkincstár Vas Megyei Igazgatóságának vezetője a támogatási szerződés aláírásakor elmondta: Vas megyében jelenleg 154 támogatott projekt fut, ebből 25 a szombathelyi.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!