Az államfő nem részletezte, hogy mely településekről van szó.
Olekszandr Hruzevics, az ukrán szárazföldi erők parancsnokhelyettese az ukrajnai médiaközpontban tartott pénteki tájékoztatóján kifejtette, hogy az ukrán csapatok már a harmadik védelmi gyűrűt építik ki a főváros, Kijev körül. Szavai szerint a Dnyeper (Dnyipro) folyó jobb partján, a fővárostól csaknem 70 kilométerre állították meg az orosz erőket, amelyek ezáltal csakis rakétatámadásokat tudnak végrehajtani Kijev ellen. Hozzátette, hogy a bal parton is megállították a támadók előrenyomulását - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A katonai vezető kifejtette, hogy korábban már létrehoztak két védelmi kört, aminek köszönhetően Brovari és Boriszpil irányában az ellenség felhagyott a támadó hadműveletekkel. Kiemelte ugyanakkor, hogy az orosz erők "cinikus módon" a polgári infrastruktúra ellen mérnek csapásokat. Minden város viszont "védelmi erőddé" vált a régióban - fogalmazott.
Hruzevics kiemelte, hogy jól működik a légvédelem a főváros és környéke felett, ugyanakkor elismerte, hogy ennek ellenére csapódnak be rakéták a településeken lakóházakba és infrastrukturális létesítményekbe. "Két fő irányból hajt végre az ellenség rakétacsapásokat: a Fekete-tenger és Fehéroroszország felől" - mutatott rá. Szavai szerint a ukrán légvédelem megfelelő hatékonysággal semmisíti meg a rakétákat még a levegőben, de jelenleg dolgoznak egy olyan rendszeren, amely még jobban minimalizálja a rakétáknak a civil objektumokba történő becsapódását.
A parancsnokhelyettes közölte, hogy hatékony szabotázsellenes rendszert hoztak létre Kijevben. Azt mondta, hogy az elmúlt napokban több mint száz szabotőrt lepleztek le és semmisítettek meg a fővárosban, a háború kitörése óta pedig több mint 35 szabotázs- és felderítőcsoportot likvidáltak.
(MTI)
Címkék
Volodimir Zelenszkij
Véleménye van? Szóljon hozzá!